13 bölcsődei és óvodai dolgozó tesztje lett pozitív a II. kerületben

járvány
2020 november 13., 13:28

Budapest II. kerületében eddig az elmúlt napokban 178 óvodai és bölcsődei dolgozót tesztelt, közülük 13 emberről derült ki, hogy elkapták a koronavírust - erről ír a Facebook oldalán Őrsi Gergely polgármester. Az Oktatási Hivatal emiatt több csoportban rendkívüli szünetet rendelt el a kerületben. A polgármester azt írja, a bölcsődei, óvodai és a szociális ágazatban dolgozóink tesztelését folytatják.

Őrsi azt is írja, hogy a II. kerület önkormányzata a jelenlegi helyzetben is igyekszik valamennyi dolgozóját megőrizni, nem bocsátanak el senkit a járvány miatt. A polgármester azt is bejelentette, hogy

dolgoznak a kis- és közepes vállalkozóknak, illetve a szociálisan rászorulóknak nagyobb segítséget nyújtó intézkedéscsomagokon.A parkolóőrök folyamatosan dolgoznak, segítik a városrendészek munkáját, jelzik, ha a gyalogosokat és a közlekedőket egyaránt veszélyeztető szabálytalanul parkoló autókat látnak.