A WHO vizsgálja a koronavírus olaszországi megjelenését

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálja annak az olasz tanulmánynak az eredményeit, ami szerint az új koronavírus már 2019 szeptemberében jelent volt Olaszországban.

Olasz kutatók a milánói Nemzeti Rákkutató Központ Tumori Journal című folyóiratában tették közzé azt a tanulmányt, ami kimutatta, hogy egészséges emberek szervezetében jóval február előtt koronavírus antitestek alakultak ki. Olaszországban az első igazolt Covid-19-beteget február 21-én a lombardiai Codogno kórházában azonosították.

A kutatók 2019 szeptembere és 2020 márciusa között egy tüdőrákszűrésbe bevont 959 egészséges önkéntes 11,6 százalékánál találtak koronavírus antitesteket.

A Sienai Egyetem szakemberei további antitestvizsgálatokat végeztek ugyanebben a kutatásban, és megállapították, hogy négy résztvevőnél a pozitív antitesteredmények 2019 október első hetére datálódnak, ami azt jelenti, hogy szeptemberben fertőződtek meg – közölte Giovanni Apolone, a tanulmány társszerzője a Reutersszel.

Apolone azt mondta, „a fő eredmény az, hogy tünetmentes emberek nemcsak pozitívnak bizonyultak a szerológiai tesztek után, de szervezetükben a vírust megölni képes antitestek voltak”, vagyis az új koronavírus a lakosság körében hosszú ideje és alacsony halálozási aránnyal terjedhet, és nem azért, hogy eltűnjön, hanem azért, hogy fellobbanjon.

A WHO közölte, hogy kapcsolatba lép a tanulmány szerzőivel, hogy „megvitassák, és további vizsgálatoknak vessék alá a rendelkezésre álló mintákat és igazolják az eredményeket”.

Olasz kutatók tavasszal szennyvízmintákat vizsgálva az új koronavírus nyomaira bukkantak 2019 decemberében Milánóban és Torinóban. A mintákat 2019 októbere és 2020 februárja között gyűjtötték be észak-olaszországi szennyvíztisztítókból. Az eredményeik szerint a Milánóban és Torinóban 2019. december 18-án vett mintákban jelen volt a SARS-Cov-2 vírus.

Olasz orvosok már márciusban feltételezték, hogy a betegség már tavaly felbukkant a hazájukban, és több kutatással keresnek rá tudományos bizonyítékot. (MTI)