Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész és zeneszerző, az Omega együttes basszusgitárosa. A hírt a Facebook oldalán közölte a zenekar. Mint a bejegyzésben olvasható:

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük.

Mihály Tamás eredetileg klasszikus zenét tanult, gordonka szakra járt a konzervatóriumba, ahol megismerkedett Presser Gáborral. A Scampolo és Non-Stop zenekarok után 1967-ben lépett be az Omegába, amelynek Presser kilépése után a fő dalszerzőjévé is vált. Az Omega mellett két szóló albuma is megjelent és több színpadi művet is írt, például az 56-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér címú musicalt. 

Fotó: Fortepan / Péterffy István

Az Omega együttessel élete utolsó éveiben már nem lépett fel. 2015-ben, amikor a zenekar a felcsúti Pancho Arénában lépett fel, Mihály Tamás a Klubrádió adásában azt mondta, hogy a felcsúti stadion egy politikával átitatott hely, olyan, mint Sztálingrád, Vichy vagy Waterloo, nem egy semleges helyszín, ezért szerinte nem kellene ott fellépnie a zenekarnak. A zenekar akkori hivatalos közleménye szerint viszont Mihály nem valamilyen politikai vita miatt nem lépett föl a Pancho Arénában, 2015-re ugyanis már két éve nem lépett fel a zenekarral

A héten elhunyt az Omega együttes alapító tagja, Benkő László is.