27,7 milliárd (!) dollárért vásárolhatják fel a Slacket

tech
2020 december 02., 08:46

Kedden jelentette be a Salesforce, hogy 27,7 milliárd dolláros vételi ajánlatot tett a Slack nevű alkalmazás tulajdonjogáért, írja a Financial Times. Ez még a techszektorban is nagyon komoly összeg, pár éve a Microsoft például kevesebbért, 26,2 milliárd dollárért vásárolta fel a LindedIn-t.

photo_camera Fotó: JOHANNES EISELE/AFP

A Salesforce egy amerikai vállalat, ami elsősorban felhőalapú munkahelyi és s ügyfélkapcsolat-kezelő rendszereket (CRM) fejleszt, és a járvány következtében felgyorsult munkahelyi folyamatoknak hála (azaz hogy sok munkahelyen sokkal többen dolgoznak otthonról, és az előrejelzések szerint ez a járvány lecsengése után is így maradhat) rendkívül jó évet zárt 2020-ban, és épp a távmunka egy másik nagy nyertesét, a munkahelyi kommunikáció egyik legnépszerűbb felületét, a Slack nevű alkalmazást vásárolnák most fel.

A Salesforce részvényenként 26,79 dollárt és 0,0776-nyi Salesforce részvényt fizetne ki a Slack befektetőinek, ami több mint ötven százalékkal nagyobb érték, mint amire a tárgyalások hírének megjelenése előtt a Slack részvényeit taksálták.

Iparági elemzők szerint a főleg CRM-ben erős Salesforce a Microsoft kihívója akar lenni azzal, hogy erősítik a felhasználóik számára kínált kommunikációs felületeket. A vállalatoknak kínált felhőalapú szolgáltatások piaca hatalmas fellendülést él meg éppen, rengeteg figyelem és tőke árad erre a területre.

A Salesforce elnöke és vezérigazgatója, Bret Taylor is arról beszélt, hogy a világ alapvetően változott meg idén, és a járvány hatására sokan fordultak sokkal erőteljesebben a digitális szolgáltatások felé. A cégnél arra számítanak, hogy ez a változás tartósnak fog bizonyulni.

Ahogy nőtt az igény a felhőalapú üzleti szolgáltatások iránt, úgy vált egyre gyakoribbá az a gyakorlat, hogy a legnagyobb szereplők inkább felvásárolták azokat a kisebb vállalatokat, melyek fő profilja még hiányzott a platformjukról. A kilenc legnagyobb felhőalapú szoftveres felvásárlásból hatot a Microsoft és a Salesforce vitt véghez a brit üzleti lap összefoglalója szerint.

A Slackot 2009-ben hozták létre, akkor még egy játékokra fókuszáló fejlesztőcégként, de aztán idővel váltottak a munkahelyi kommunikációra: alapvetően az email helyettesítőjeként hirdették magukat vállalatok számára, de aztán egyre több funkcióval lettek sok cég számára fontos eszköz a mindennapi közös munkavégzésben. A Slacknek tavaly októberben 12 millió aktív napi felhasználója volt, idén pedig a járvány miatt valószínűleg már jóval több, de mint a Verge írja, a cég nem árult el idén adatokat erről.

Érdekes, hogy a Slack számára nem hozta meg a remélt áttörést az idei év: két negyedévben is a vártnál rosszabbul teljesített a cég, miközben a szektor több szereplője is nagy részvényárfolyam-emelkedést tapasztalt, sőt, a 2019-es tavaszi tőzsdére vitel óta a Slack piaci értéke közel a felére esett vissza. Ennek oka lehet az is, hogy közben megjelentek a munkahelyi kommunikáció terén nagyon komoly konkurensei a cégnek, a Microsoft mellett a Facebook is erősített ezen a területen.

A Financial Times elemzése szerint az egyik legnagyobb nyertese a tranzakciónak Stewart Butterfield, a Flickr és később a Slack társalapítója és vezérigazgatója lehet, aki a jelen állás szerint 1,9 milliárd dollárral gazdagodhat. De kaszálhatnak majd a cégbe befektető tőkealapok és pénzpiaci szereplők is, az Accel 2,9 milliárd dollárt, míg a Softbank 1,7 milliárd dollárt kereshet az üzleten.