Koronavírus-számok Magyarországon 01.27.
Elhunytak + 85 Σ 12 198
Kórházban - 6 Σ 3 809
Fertőzöttek + 1 004 Σ 361 881
Oltottak + 3 028 Σ 152 704

Hiába kérik, nem tesztelik a szociális gondozókat

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

Gyógyszertárba, postára, orvosi rendelőbe járnak, és naponta nyolc-kilenc ellátotthoz is kimennek, mégsincs hír arról, hogy a szociális alapellátásban dolgozókat is bevonnák a tömeges koronavírus-tesztelésbe. Az RTL Híradónak egy családsegítő munkatársa mondta el, milyen könnyen terjeszthetik a vírust, és mennyire fontos lenne, hogy őket is teszteljék.

A kormányrendelet szerint a hetenkénti tesztelés a bölcsődei, óvodai, iskolai és egészségügyi dolgozók mellett a szociális intézmények dolgozóira terjed ki. Ez az eddigi gyakorlatban leginkább az idősotthonokat jelenti. Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondta, tavasz óta kérik a tesztelést, hiába. Most petíciót is indítottak.

Az Emberi Erőforrások Minisztéruma azt írta az RTL-nek, hogy a nappali és bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmények dolgozóit tesztelik, de folyamatosan vizsgálják, milyen szakmacsoportokat érdemes még bevonni.

A héten már kiderült, hogy a tesztelés második körében az államigazgatás ügyfélszolgálati munkatársai is részt vehetnek. Első körben a szociális intézményekben 24452 tesztből 911 lett pozitív (3,73 százalék).