Mi történt Bergamóban az első hullámban?

Az első hullámban sorra érkeztek a rettenetes hírek a lombardiai Bergamo megyéből, ami a járvány első európai gócpontjának tekinthető. Az olaszoknak elsőként kellett egy olyan helyzettel szembenézniük, amilyenre eddig nem volt példa, de végül viszonylag gyorsan lezárták az országot. A fő probléma persze az volt, hogy nehéz volt meghozni a döntést, hogy alkotmányos jogaikban korlátozzák az állampolgárokat. Mindazt, ami akkor történt, azóta is elemzik, most a New York Times írta meg saját nyomozásuk eredményét.

Ez alapján úgy tűnik, kicsit olyan volt az egész, mint egy katasztrófafilmben: a jelenséggel mit kezdeni nem tudó, de a veszélyt felismerő orvosok, aggódó, intézkedéseket sürgető tudósok és tétovázó politikusok alakították a folyamatot. A cikkben egészen onnan veszik végig az egész tragédiát, hogy beazonosították az első két olasz koronavírus-fertőzöttet.

A 83 éves egykori sofőr, Franco Orlandi, február közepén került a bergamói kórházba. Az orvosok azt gondolták, csak egy kis influenza, és hazaküldték lábadozni. Nem sokkal később visszakerült a kórházba, sokkal súlyosabb állapotban. Ekkor Európában még nem sejtették, mi vár ránk, és az Egészségügyi Világszervezet ajánlása is az volt, hogy csak azokat teszteljék koronavírusra, akik Kínában jártak. A Pesenti Fenaroli Kórház kórház aneszteziológusa, Monica Avogadri aneszteziológus is a protokoll szerint járt el, és mivel az egyértelmű volt, hogy a férfi életében nem járt Kínában, és nincs is semmilyen kötődése az országhoz, nem tesztelte a férfit. De közben balsejtelmek gyötörték.

Öt nappal később, február 20-án Lodi megyében, Codognóban egy másik orvos is gyanút fogott. Annalisa Malara viszont úgy döntött, megszegi a protokollt, és a sok gyanús influenzás eset után leteszteli egyik betegét. Az eredmény pozitív lett. Ez a 38 éves beteg volt az első rögzített covidos eset Olaszországban, így Európában is.

Két nappal később, február 22-én válságértekezletet tartottak a Polgári Védelmi Hatóságnál, ahol Roberto Speranza Lodi környékének lezárását javasolta. Ezután, február 23-án jelentek meg a rendőrök és a katonák a megyében, és zár alá vettek komplett településeket.

Dr. Avogadri maga is elkapta a vírust, betegágyában értesült a Lodiban felfedezett esetről. Azonnal felhívta a kollégáit, hogy teszteljék le betegét, Orlandit. Ők azonban vonakodtak, és azt ismételgették, hogy a beteg sosem járt Kínában. Közben egyre több beteg állapota súlyosbodott, és egyre több új beteg érkezett hasonló tünetekkel. Végül nagy nehezen letesztelték Orlandit és egy szobatársát, és mindkét teszt pozitív lett. A kórházigazgató, Dr. Giuseppe Marzulli először azt gondolta, nem vizsgálták meg elég alaposan a beteg kínai kapcsolatait, de kiderült, hogy ilyenek tényleg nincsenek, azaz a vírus már ott, közöttük kering. „Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy meg vagyunk cseszve” - mondta az igazgató. „Azokat kerestük, akik Kínában jártak, és ez tragikus hiba volt”.

Marzulli gyors döntést hozott, lezárta a kórház egyes részeit, néhány órával később azonban a helyi vezetés utasította, hogy oldja fel a korlátozásokat.

A betegek ömlöttek a kórházba, de alig volt teszt, hiába sürgette a kórház vezetése a hivatalokat. Az igazgató minden igyekezete és sürgetése ellenére nem kapott teszteket, ezért elkülönítette a tüneteket mutató betegeket a többiektől. A láthatóan beteg orvosokat hazaküldte. Ekkor azonban már késő volt, a kórház gócponttá vált.

Február 25-én Bergamo megye 18 esetet jelentett, míg Lodi 125-öt. Bár aggasztó volt, ami a bergamói kórházban folyt, az egyik egészségügyi hivatalnok azt mondta, túl korai lenne gócpontnak nyilvánítani. Eközben a miniszterelnök arról beszélt, felesleges a tömeges tesztelés, mondván, a szakemberek kövessék a WHO ajánlását.

Február 26-án hivatalosan 20 esetet jelentettek Bergamóból, ez alapján a tudományos bizottság úgy vélte, nincs szükség lezárásra. Ekkor persze a valós szám már jóval magasabb lehetett, de tesztek híján nem derült rájuk fény. Claudio Cancelli, Nembro polgármestere azt mondta, a bergamói egészségügyi tisztviselők azzal fenyegetőztek, hogy ha bezárják a megyében az idősotthonokat, megvonják tőlük a pénzügyi támogatást.

Február 28-án Bergamóban nagyot ugrottak a számok, 103 esetet jelentettek, közben Lodiban 182-t. Egy lombardiai sajtótájékoztatón a vezető orvosok bejelentették, hogy mégiscsak gócpont a Pesenti Fenaroli Kórház.

Közben beindult a helyi kereskedőlobbi, az óriási befolyással bíró Confindustria Bergamo egy kampányfilmmel válaszolt a bejelentésre. Ebben arról beszéltek, hogy kormányhivatalnokok szerint a fertőzésveszély alacsony, és hogy a gyárakban gőzerővel megy a munka. Lombardia az ország ipari központja, sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy leálljon a termelés.

Giuseppe Conte eközben arról beszél, csakis a tudósok ajánlásait követi. A New York Times-nak azonban a helyi lobbi tagjai határozottan állították, hogy nagyon konkrét kérésekkel keresték meg a miniszterelnököt, óriási nyomást helyezve rá. A lapnak Conte nem adott interjút, de tagadta, hogy bármiféle kérést kapott volna a Confindustriától.

„Ekkoriban közvetlen vonal volt a Confindustria és a kormány között” - mondta a lapnak Licia Mattioli, aki ekkor a társaság alelnöke volt. A vita arról ment, hogy a lezárt településeken óriási kárt okoznak a lezárások, és Bergamóban elég lenne, ha a gyárakban betartanák a szociális távolságtartás szabályait. A gyárak végül március végéig nyitva maradtak, volt, amelyik soha nem is zárt be.

Az egészségügyi miniszter azt állítja, hogy „soha, soha, soha” nem befolyásolta őket a döntésben a lobbi nyomása, csakis az emberi életeket tartották szem előtt.

Március 3-án a tudományos tanács már azt javasolta, Nembro és Alzano Lombardo körül alakítsanak ki vörös zónát. Nembro polgármestere, Claudio Cancelli azt mondta, már februárban lépni kellett volna, de ekkor azt gondolták, most végre a kormány tényleg létrehozza a zónát. De nem így történt. Conte, akinek a döntést jóvá kellett volna hagynia, azt állította, március 5-ig nem is hallott a tervről.

Az egészségügyi miniszter, Speranza azt mondta, hogy eközben ő folyamatosan arra kérte a tudományos bizottságot, hogy foglaljanak állást, készítsék el a jelentésüket az esetleges lezárásokról, de ők csak annyit mondtak, hogy azok szükségesek. Speranza azzal indokolta késlekedését, hogy ő két szó alapján nem akarta elvenni az emberek szabadságát.

A belügyminisztérium aztán értesítette a bergamói csendőrséget, hogy kezdjenek készülődni a lezárásra. Március 5-én a tanács ismét sürgette a települések lezárását, Speranza saját elmondása szerint a jelentésüket aznap éjjel átküldte Conténak. Egy bergamói parlamenti képviselő közben sürgette a miniszterelnökséget, azzal érvelve, hogy éppen egy humanitárius katasztrófa bontakozik ki. A New York Times értesülései szerint Conte hivatala azt válaszolta, két nappal később lesz egy kormányülés, addig nem hoznak döntést.

Március 6-án a rendvédelem elkezdett berendezkedni egy hotelban. A rendőrség figyelte azokat az utakat, amiket elvben majd le kellett zárniuk, és az alagsorban tartottak tanácskozásokat. Ugyanezen a napon Conte találkozott a tudományos bizottsággal Rómában. Speranza szerint a tanács tagjai azt mondták neki, hogy már nem Bergamo lezárása a kérdés, hanem egész Lombardiáé, így Milánóé is. Azt mondták, le kell zárni az egészet. Ez végül két nap múlva, március 8-án meg is történt.

A vírus elszabadult, ma már tudjuk, milyen mértékben. Csak Bergamo megyében több mint 3000 ember halt meg az első hullámban. Nembróban, ahonnan az első betegek egyike, Franco Orlandi jött, 2020 márciusában 850 százalékkal nőtt meg a halálesetek száma.