TGM: Kurta szó a szólásszabadságról

TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS írása

Mindenekelőtt: a koronavírus-járvány realitás. Az oltás ez esetben is, más betegségek esetében is hatékony eszköz a fertőzés megelőzésére. Én, amint lehet, be fogom oltatni magam és másokat is arra szeretnék rábírni, hogy ugyanezt tegyék.

A szólásszabadságnak, mondják, vannak határai. Háborúban vagy vészhelyzetben a közösség (általában persze: a közösség nevében az állam, az állam nevében a végrehajtó hatalom és a közigazgatás) szűkebbre vonja ezeket a határokat a közveszély elkerülése végett. Háborúban pl. általában nem ajánlatos a katonai ellenfél elképzeléseinek méltánylata (akkor se, ha történetesen az ellenfélnek van igaza, ami előfordul).

Pénteken a Nemzeti Nyomozó Iroda őrizetbe vette dr. Gődény György gyógyszerészt, aki lázadást szít a koronavírus-járványt leküzdeni szánt intézkedések ellen, s aki nem hisz az egész járványban. Vele együtt még három (meg nem nevezett) koronaszkeptikus személyt is előállítottak. Ezeknek a embereknek a nézeteit és akcióit én erősen helytelenítem és eléggé veszélyesnek tartom.

Igen ám, de a szabadság veszélyes. A szólásszabadsággal sok mindent kockáztatunk, mindenekelőtt azt, hogy felebarátainkat, honfitársainkat megtévesztik felelőtlen vagy beszámíthatatlan emberek, s emiatt a nép szenvedni lesz kénytelen.

Ezért, mondják többen, üldözni kell a valótlanságot, a hazugságot, a rágalmat, a rémhírt.

Nem lenne rossz, föltéve, ha egyetérthetnénk benne, hogy mi a valótlanság és a többi.

Teszem azt, én a tömegmédiákban – gyakran jóhiszeműen terjesztett – tartalmak közül igen sokat tartok hazugnak és ártalmasnak, márpedig ezeket nem magánember terjeszti a laptopja segítségével, hanem milliárd forintokat mozgató (leggyakrabban félállami) vállalatok sok száz jól fizetett (vagy legalábbis megfizetett) munkatárssal, számtalan kedvezménnyel és kiváltsággal. Betiltásukhoz forradalomra, államcsínyre, erőszakra volna szükség. Pedig társadalomromboló hatásuk (gondoljunk a nemzeti, az osztály-, faj- és nőgyűlöletre vagy a homofóbiára) tagadhatatlan. De ez még semmi.

Elterjedt ugyancsak (nem annyira hatalmi, mint üzleti célokból) az álművészet és az áltudomány (mint a százezres példányszámban megjelenő népszerű „pszichológiai szakmunkák” és népszerű „életrajzok”, amelyek tönkreteszik a közízlést és hamis nézeteket propagálnak, érzékeny, sebezhető embereket vezetnek félre, nem szólva az ún. tévésorozatokról, valóságshow-król, az állítólagos „profi sport”-ról meg a csalás, népbutítás, antiszociális pénzszórás más alantas módszereiről). Ezeket nagyobb erkölcsi kockázat nélkül be lehetne tiltani és elvetemült elkövetőiket bebörtönözni.

Mégse tesszük, és helyesen tesszük, hogy nem tesszük. Ameddig ugyanis sok honfitársunk úgy gondolja, hogy mindebből szellemi hasznot remélhet, vagy amellyel – bár maga is tudja, hogy ostoba időfecsérlés – elszórakozhat ebben a kutya nehéz életben, addig (bár kártékony, akárcsak a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a kábítószerélvezet, a délibábos nyelvszármaztatás és a pornográfia) ezeket a gondűző pótcselekvéseket tolerálja az alkotmányos állam, amely a honpolgároknak nem nevelőjük és nem elöljárójuk.

Idetartoznak a „koronaszkeptikusok”, a „vírustagadók” és az oltásellenesek, akik szerintünk egyszerűen tévednek. A tévedést az alkotmányos állam nem bünteti, még ha fájlalja is. Dr. Gődény György honpolgári vita részvevője, amelyben a többség ráadásul (ha nem is szó szerint) ővele ért egyet – hiszen a többség egyelőre (sajnos) nem óhajtja a koronavírus-fertőzés ellen beoltatni magát – , ez reprezentatív, noha minden valószínűség szerint téves és káros álláspont, amelynek hangoztatásához dr. Gődénynek és mindenki másnak joga van. Annál is inkább, mert bizonyos, hogy az oltásellenesek jelentős részét nem ő győzte meg, ráadásul a koronaszkepszis és az oltásellenesség nemzetközi jelenség, ott is elterjedt, ahol dr. Gődényről (szerencséjére) senki nem hallott.

Rendkívül helytelen, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda vagy bármely más hatóság megfosztott négy – tagadhatatlanul nem túl bölcs – személyt a szabadságától, és reméljük, hogy perceken belül szabadon engedik őket.

Tudjuk, hogy manapság az állam befolyásos tényezői az emberi jogokat a gyíkemberek és/vagy az illuminátusok álnok trükkjének tekintik – épp most sikerült a jogállam fenyegető veszedelmét (amelynek oka Európából behurcolt szellemi vírus) kioperálniuk e tényezőknek hazánk sajgó testéből – , de egyelőre az emberi jogok mint olyanok még nem képezték betiltás és teljes szétmángorlás tárgyát. Ennek következtében dr. Gődénynek biztonságban kell (kellene) lennie minden ilynemű üldözés felől. Vitatkozni lehet, szabad dr. Gődénnyel, akár kikacagni is szabad, de az állam nem szólhat bele abba – még rendkívüli állapot esetén se – , hogy a kurrens vitákban valamelyik honpolgár miképpen foglal állást, beleértve a totális hagymázt.

Dr. Gődénynek és sorstársainak ezért szabadságot kell követelnünk. Elég érdekes, hogy ennyi viharos évszázad után még mindig (vagy már megint) érdemes – sőt: érdekes – kijelentenünk, hogy se a pofon, se a börtöncella eldobott kulcsa nem érv. Érdemes talán azt is megemlítenünk önnön védelmünkben, hogy a szabadság pártolása nem bűncselekmény (még), és hogy a jogegyenlőség (amely ellenfeleinket is szóhoz juttatja) érvényes, bár be nem tartott alkotmányos jogelv.

Bájosan tájékozatlan, elegáns miniszterek és miniszternők jelentették ki a közelmúltban, hogy ők – édes Istenem és becsszó – nem tudják, hogy mi a csuda az a jogállam. Egyszerű: a jogállam az az államberendezkedés, hölgyeim és uraim, magyarok! – amelyben az az ember, aki szamárságokat beszél, nem a tömlöcben ül, hanem otthon, és továbbra is szamárságokat beszél bántatlanul és zavartalanul, akkor is, ha a nyájas olvasó és e sorok írója megőrül a sötét dumájától.

De kétségtelenül meg kell védenünk dr. Gődényt és mindenki mást attól, hogy vele szemben cenzúrát és rendőri erőszakot alkalmazzanak: Magyarországon, Európában s még máshol is itt-ott (egyelőre) mindkettő tilos, törvénytelen. Remélem, az emberi jogi szervezetek már írják a följelentéseket, már fölkértek ügyvédet. S bízom benne, hogy hiába írok erről, s mire befejeztem a cikket, ezt a négy embert szabadon engedték és elnézést kértek tőlük. Önök, uraim, magyar honpolgárok, vannak jogaik, s erre az önök botladozó államát a nyomokban még föllelhető szabad magyar sajtó figyelmeztetni kénytelen, köteles és boldog.

Egyben szeretném a helyénvaló jogfilozófiai szigorral leszögezni, hogy a frász törje ki az ilyen idióta államot, amely annyira érti a saját alkotmányjogi kötelezettségeit, mint dr. Gődény a járványkórtant, a virológiát és a magyar helyesírást.