Bevitték az egyik ismert vagyonvédelmi cég vezetőjét a NAV nyomozói

bűnügy
2020 december 16., 12:01
photo_camera Grafika: 444/TBG

A hazai biztonsági piac egyik ismert vagyonvédelmi cégének a vezetőjét is elvitték a NAV nyomozói kedden hajnalban egy olyan összehangolt akcióban, amelyben 30-40 vagyonvédelmi cég vezetése is érintett, értesült több forrásból a hvg.hu, ugyanakkor a cég nevét nem közölték és a NAV sem reagált az ezzel kapcsolatos megkeresésükre. A lap szerint az érintett cégek egy részét már évekkel ezelőtt vizsgálni kezdték az adónyomozók és most jutott el olyan szakaszba az ügy, amikor már házkutatásokat rendeltek el, valamint őrizetbe vettek több embert.

A vagyonvédelmi cégek piacát egyébként is zűrös vizonyok jellemzik: Tavaly a NAV 15 ember ellen javasolt vádemelést, akik a gyanú szerint 150 millió forinttal károsította meg a költségvetést, Többek között trükköztek az áfával és mintegy 200 dolgozó bére után nem fizették a járulékokat. A vagyonőrpiacon uralkodó állapotokat korábban mi is bemutattuk.