Haragos beosztottja mérgezhette meg a milliárdos kínai játékfejlesztőt

Több 444 videó?
Szeretném

Meghalt egy nagy kínai játékfejlesztő vállalat, a Yoozoo elnöke és vezérigazgatója, Lin Qi, és a vállalat megerősítette, hogy vezetőjükkel a rendőrség gyanúja szerint mérgezés végezhetett. 

A 39 éves milliárdos december 16-án lett rosszul. Kórházba került, de még pár nappal ezelőtt is arról szóltak a hírek, hogy stabil az állapota. Pénteken ehhez képest a vállalat közölte, hogy Lin meghalt. 

Lin QiFotó: udn/Imaginechina via AFP

Lin volt az egyik fiatal titánja a rendkívül jövedelmező kínai játékpiacnak, vagyonát egymilliárd dollárra becsülték. Vállalata a Game of Thrones: Winter Is Coming című mobilos stratégiai játékkal nemcsak a kínai, hanem a nemzetközi piacon is tudott már terjeszkedni. 

A Yoozoo emellett azért is szerepelt sokat a hírekben, mert az ő tulajdonukban van az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb scifi-művének, a Cixin Liu által írt A háromtest-problémának a megfilmesítési joga. Éveken át tartó egyezkedések után a vállalat végül idén szeptemberben az amerikai Netflixszel állapodott meg a forgatásról. 

A sanghaji rendőrség először csütörtökön közölte, hogy Lin mérgezés miatt kerülhetett kórházba. A rendőrség a vállalatvezető egyik közeli kollégáját, a sajtóban csak Xu néven emlegetett férfit gyanúsítja. 

A kínai pártsajtó ugyanakkor leírta, hogy Xu Yao lehet a gyanúsított, akinek komoly munkahelyi vitája volt az igazgatóval. Lin pedig úgy kívánta eltávolítani a cégtől a kellemetlenné vált beosztottját, hogy csökkentette a fizetését.