Hűtlen kezelési gyanú a FŐTÁV-nál, feljelentést tettek az előző vezetés hárommilliárdos szerződése miatt

bűnügy
2020 december 28., 11:56

Visszásságokat talált a FŐTÁV felügyelőbizottsága egy konzorciumi szerződésben, amit még az előző menedzsment kötött a Fénysziget Kft.-vel és a He-Ba Kft.-vel tavaly októberben. Feljelentést is tettek különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.

A „létesítményüzemeltetésről és vagyonvédelemről” szóló közbeszerzési eljárást 2019 elején írták ki. A FŐTÁV szerint a jóváhagyó lapon 920 millió forintot tüntettek fel becsült értékként, a korábbi vezetés ezt az adatot vitte fel az elektronikus közbeszerzési rendszerbe is. Végül mégis 2,96 milliárd forintos szerződést kötöttek, amit nem jelenítettek meg a közbeszerzési eljárásban, sem a közhiteles információs rendszerekben. Azt írják, erről nem csak a nyilvánosságot, de a FŐTÁV tulajdonosi testületeit sem tájékoztatták.

A FŐTÁV szerint ráadásul a létesítményüzemeltetést és a vagyonvédelmi feladatok ellátását korábbi szerződésekkel és belső erőforrások igénybevételével már biztosították. Az előző vezetés mégis indoklás nélkül felmondta a korábbi vagyonvédelmi vállalkozói szerződést.

Fűtőmű kéménye
photo_camera .A Budapesti Távhõszolgáltató Zrt. (Fõtáv Zrt.) Észak-budai Fûtõmûvének kéménye 2017. január 7-én Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

Ezután szokatlan módon, előzetes hatásvizsgálat nélkül írtak ki közbeszerzési eljárást komplex szolgáltatási csomagra. A közlemény szerint a kiírás a FŐTÁV számára hátrányos módon megtiltotta, hogy a jelentkezők csak egy-egy feladat ellátására tegyenek ajánlatot, „ezzel indokolatlanul és célzottan korlátozta a lehetséges ajánlattevők körét”.

A vizsgálat arra jutott, hogy ha nem mondták volna fel a korábbi szerződést, és változatlan keretek közt végezték volna az üzemeltetést, évente 304 millió forintot spóroltak volna. Az akkori gazdasági vezérigazgató-helyettes nem is írta alá a költségnövekedést engedélyező belső dokumentumot.

A vezetés figyelmen kívül hagyta a Közbeszerzési Döntőbizottság június végi határozatát, miszerint „a FŐTÁV szabálytalanul, visszaélésre alapot adó módon állapított meg egyes feltételeket a szóban forgó közbeszerzési kiírásban, továbbá szabálytalan módon hirdette ki nyertesként a Fénysziget Kft.-t és a He-Ba Kft.-t, ugyanis az általuk benyújtott referenciák nem feleltek meg a kiírásnak” - írják. Ez ötmillió forintos bírságot eredményezett akkor a FŐTÁV számára.