A volt jegybankelnök legújabb Youtube-videójában értekezik a pénzről, de arról nem ejt szót, hova tűntek el százmilliárdok a Magyar Nemzeti Bankból.
Az ellenzéki képviselő szerint az új atomerőműre nem lehetett volna közpénzt költeni az állami támogatásra adott uniós engedély megsemmisítése után.
„Bibi a harcostársam, aki ellen politikai eljárás zajlik” – írta az amerikai elnök Izraelbe.
Hadházy Ákos szerint a Zrt. átvilágításából az derült ki, hogy „a korábbi években egy szűk vállalkozói kör kapta a megbízásokat, sokszor közbeszerzések kiírása nélkül, máskor erősen manipulált pályázatokon”.
Somlai Bálint 100 milliárdért újította fel a haverja apja által vezetett MNB székházát, a botrány után inkább átíratta apjára a tihanyi luxusnyaralót.
A felújítást a volt jegybankelnök fiának barátja végezte, közbeszerzés nélkül, 100 milliárd forint értékben.
Az ügyben hűtlen kezelés miatt rendőrségi eljárás indult.
Matolcsy Ádám bizalmasaitól szabadult meg a lengyel GTC, akiknek az MNB-botrány óta tart a kálváriája.
Biró Ferenc - aki ellen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával nyomozás folyik - a Hatóság nevében visszautasította a megállapításokat.
A független képviselő az EU-nak már 2023-ban készre jelentett földhivatali szoftverfejlesztésről írt, amiből „valójában semmi nem működik”.
A médiavállalkozót és három társát a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg.
A fideszes képviselő a NAV-ot is cáfolni akarta, de a pénzmosást magára vállaló egykori üzlettársa három lépésben eljutott odáig: „lehet, hogy utalt”, ha már az adóhivatal mondja. Kanadai elektropop, furcsa ellentmondások és a használtautó.hu szakértő használata – ez történt a Volvogate-per hétfői tárgyalásán.
A Transparency jogi igazgatója szerint ugyan bonyolult az ügy, mégsem kellene sokat dilemmázni azon, hogy kit gyanúsítsanak meg. Az MNB-alapítványok 2016-os botránya is feljelentéscunamit hozott, emlékeztetőül összeszedtük, mit milyen indokkal utasítottak el.
A Fidesz egykori frakcióvezetője mindent megtett, hogy a jegybanki alapítványok a lehető legkevésbé átláthatóan működjenek. Most, hogy kitört az MNB-botrány, megkérdeztük, milyen politikai felelősséget érez a történtek miatt.
A miniszter azzal nyugtatja a saját lelkiismeretét, hogy a jegybank alelnökeként már a kezdetekkor elhagyta az alapítványokat, lemondott a kuratóriumi tagságról.