A vírus elleni védekezésért felelős svéd hivatalnok azt állítja, nem hagyhatta ki a karácsonyi utat a Kanári-szigetekre

külföld
2021 január 04., 10:37

A koronavírus elleni védekezésben is fontos szerepet betöltő magas beosztású svéd hivatalnokra komoly össztűz zúdult, miután kiderült, hogy a férfi karácsonykor a Kanári-szigetekre látogatott, írja a BBC.

Dan Eliasson a polgári vészhelyzetek kezeléséért felelős kormányügynökség vezetője, és az ügynökségük küldött ki decemberben egy sms-t minden svéd állampolgárnak, azt kérve tőlük, hogy kerüljék a felesleges utazásokat.

photo_camera Dan Eliasson Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP

Ehhez képest kerültek elő Eliassonról fotók, ahogy a Las Palmas-i reptéren üldögél. A férfi szerint családi okokból volt muszáj útra kelnie: a járvány miatt ugyanis számos utazásról lemondott az év közben, de ezt nem hagyhatta ki, mert a lánya a Kanári-szigeteken él. Ezért odautazott, hogy vele töltse a karácsonyt, de állítása szerint az utazása során is dolgozott.

Svédországban eddig 437 ezer fertőzöttje volt a vírusnak, és 8700 halálos áldozata, jóval több, mint a szomszédos skandináv országokban. Ez azért érdekes, mert Svédországban sosem vezettek be teljes lezárást, hanem kisebb korlátozások mellett sokáig az állampolgárok belátására bízták, hogy hogyan védekeznek a vírussal szemben. Decemberben azonban, látva a tovább emelkedő számokat, a svéd kormány úgy döntött, hogy szigorítja addigi ajánlásait a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban, és küldtek egy sms-t is minden svéd állampolgárnak, hogy olvassák el az új ajánlásokat. Ezek között szerepelt az is, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzanak el, és ha utaznak is valahova, lehetőleg ne ismerkedjenek meg új emberekkel.

Ehhez képest utazott el Eliasson a Kanári-szigetekre. Útja nagy felháborodást váltott ki az országban, többen is követelték már, hogy rúgják ki. A svéd média beszámolói szerint a kormánytagok még nem reagáltak a történtekre.