Miután kritizálta a kínai pénzügyi felügyeletet, Jack Ma teljesen eltűnt a nyilvánosság elől

külföld
2021 január 04., 12:55

Egyre több találgatás lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy hova tűnhetett a világ egyik leggazdagabb embere, Jack Ma. Ma az Alibaba alapítója, az egyik legismertebb kínai netes vállalkozó, és több mint két hónapja nem bukkant fel a nyilvánosság előtt.

Az eltűnésével kapcsolatos találgatásokról a Yahoo Finance számolt be, akik írtak arról is, hogy Ma novemberben kihagyta az általa életre hívott afrikai üzleti tehetségkutató műsor, az Africa's Business Heroes című vetélkedő döntőjét is, ahol elvileg zsűriznie kellett volna. Helyére az Alibaba igazgatóságának egyik tagja ült be, Ma fotója pedig a verseny honlapjáról is lekerült. Az Alibaba szóvivője ezt a Financial Times kérdésére azzal magyarázta, hogy Ma nem tudta beiktatni a forgatást a teendői közé. Vannak viszont, akiket nem győzött meg ez a válasz, hiszen Ma korábban maga posztolt arról, hogy alig várja, hogy találkozzon majd a döntősökkel novemberben.

photo_camera Fotó: Minasse Wondimu Hailu/Anadolu Agency via AFP

Ma esetleges eltűnése azért válottt ki komolyabb izgalmakat, mert vállalatcsoportjára a közelmúltban látványosan rászálltak a kínai hatóságok. Mi is írtunk részletesen arról, hogy november elején, pár nappal a tervezett dátum előtt hogyan tiltotta meg a sanghaji tőzsdefelügyelet, hogy Ma a tőzsdére vihesse az Ant Group nevű fintech vállalatot, pedig a tervek szerint ez lett volna a világ legnagyobb részvény-kibocsátása valaha.

A döntés akkor komoly meglepetést okozott a kínai gazdasággal foglalkozó elemzők számára is, és voltak, akik felvetették, hogy Peking azért akadályozhatta meg az IPO-t, mert Ma nem sokkal korábban élesen bírálta a kínai pénzügyi szabályzórendszert és hatóságokat. Az ANT Group a pénzügyi szolgáltatások terén akart még komolyabb változásokat elérni, a már országszerte rendkívül elterjedt mobilos fizetés mellett kisebb összegű hitelek felvételét is lehetővé kívánták tenni.

Elemzők akkor arról írtak, hogy a döntés nem feltétlen politikai természetű volt, hanem a hatóságoknál őszinte aggodalmat kelthetett, hogy az új, óriásra növő szereplő tényleg komoly kihívást jelenthet a kínai pénzügyi rendszer stabilitására.

Decemberben aztán a kínai hatóságok monopolellenes vizsgálatot indítottak az Alibabánál, és közölték a cégbirodalommal azt is, hogy térjen vissza gyökereihez, azaz felejtsék el a hitelezést. Ma ezekre a fejleményekre sem reagált, és az utolsó Twitter-posztja októberben született.

A CNN-nek nyilatkozott az Alibaba történetéről könyvet író amerikai elemző, Duncan Clark, aki szerint Ma ugyan egy ideje már keveset szerepelt a nyilvánosság előtt, de a mostani helyzet akkor is feltűnő. Ma már nem tölt be igazgatósági posztot az Alibabánál, 2019-ben lemondott, de még mindig ő a legnagyobb egyéni részvényese, és az Ant Groupban pedig még mindig jelentős szerepet tölt be.

Ráadásul időnként azért szerepelt a kínai sajtóban, ahol elsősorban a jótékonysági tevékenységéről nyilatkozott, amivel az Alibaba éléről történt távozása óta foglalkozik sokat. Mint a CNN írja, nem világos, hogy Ma részt vett-e bármilyen üzleti vagy szakmai eseményen azóta, hogy kritizálta a kínai pénzügyi ellenőrző szervek működését.

Az Alibaba és az ANT vezetősége amúgy reagált a hatósági kritikákra, és mindkét vállalatbirodalom közölte, hogy aktívan együtt fognak működni a hatóságokkal.