Az I. kerület ellenzéki polgármestere meghosszabbította fideszes elődje szüleinek trükkös lakásbérleti szerződését

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.
A Pala utca 8.

V. Naszályi Márta 2017-ben I. kerületi önkormányzati képviselőként még kritizálta, hogy Nagy Gábor Tamás akkori fideszes polgármester egy joghézagot kihasználva, pályázat nélkül juttatott a saját szüleinek egy 105 négyzetméteres, felújított Pala utcai lakást, most viszont úgy döntött, hogy a család további 2 évig élhet az ingatlanban havi 78 ezer + áfáért - írja a HVG.

V. Naszályi azt mondja, hogy nem kivételezett elődje szüleivel, hanem az önkormányzat még tavaly novemberben döntött úgy, hogy a most lejáró bérleti szerződéseket egységesen hosszabbítják meg 2 évvel, hogy annak lejárta után már a kerület új vezetése által bevezetendő új lakásrendelet szerint szabhassák meg a bérleti díjakat. 

A sztori előzménye, hogy a HVG három évvel ezelőtt leplezte le, hogy annak  a sorozatosan lakásügyekbe keveredő Nagy Gábor Tamásnak a szülei, aki saját maga is egy várbeli, kedvezményesen bérelt lakásban lakik, pályáztatás nélkül, egy joghézagot kihasználva jutottak a környékbeli szabadpiaci árakhoz képest igen kedvezményesen egy Pala utcai önkormányzati lakáshoz. A trükk ott volt, hogy ha egy önkormányzati lakást magánszemély nyer el, akkor csak a rokonai igen szűken megszabott körét fogadhatja be bérlőtársnak. De ha cégé a bérleti jog, nincs semmiféle ilyen korlátozás. Ez a bizonyos lakás pedig Nagy exfelexége a cégének volt a bérleménye, amely befogadta a polgármester szüleit bérlőtársnak. A HVG azt is leleplezte, hogy ez abban az értelemben nem is igazi bérlőtársi viszony volt, hogy a cég a valóságban kiköltözött és az ingatlant évek óta Nagy nyugdíjas szülei használják. 

Nagy az tranzakciót korábban teljesen szabályosnak nevezte, míg Naszályi akkoriban erősen kritizálta a joghézag kihasználását. 

Bár az ügyről a járvány miatt Naszályi most egyszemélyben döntött egy nagy csomag részeként, az előterjesztést a normális ügyrend szerint megtárgyalta a Tulajdonosi Bizottság, aminek az ellenzéki tagjai sem kifogásolták azt. A polgármester szerint egy kormánydöntés következtében 2021. végéig amúgy sem emelhettek volna lakbért, és mivel Nagy szüleinek nem volt lakbértartozása, az előző vezetéstől örökölt rendelet értelmében jogszerűen nem is bonthatott volna velük szerződést. 

Naszályi szerint a készülő új rendelet majd “igazságos és normatív” rendszert fog kialakítani, a kerület ellenzéki vezetése pedig akkor reagál jól, ha jogszerűen jár el és “egységesen kezel mindenkit pártállástól, családi kapcsolatoktól függetlenül”.