Két sirály megtámadott egy rétisast Észak-Budapesten, miközben a csoportszexre érkező vízügyesek mégsem dugtak

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

Szerdán délután, hónapok óta először, végre igazán releváns hírekkel találkoztam. Ez engem is meglepett, mert abban a tudatban voltam, hogy március óta mást sem csinálok, mint hírekben lubickolok ébredéstől lefekvésig, de annyira, hogy a bőrömbe szivárgó hírmennyiség miatt kifehéredtek és beráncosodtak az ujjbegyeim és émelygéssel meg erős szédüléssel járó hírmérgezést kaptam. 

Aztán szerdán nem bírtam tovább, szabadnapot vettem ki, és délután kettő tájban kihajóztam a Dunára az Ászakavári Anakonda János horgászladik feldélzetén. Hogy fél háromkor megpillantsam a Szentendrei sziget felől érkező rétisast, akit két dühös sirály követett. A páros messziről is jól érzékelhető agresszivitással üldözte a náluk vagy négyszer nagyobb, barna ragadozó óriást, akinek a lemenő nap fényében néha szabályosan megvillantak a fehér farktollai. Kötözködők voltak, de hülyék nem: felváltva rontottak a sas felé, de pár méternél jobban egyszer sem közelítették meg.

Nagy mázlink volt, mert az agresszió áldozata pont felénk menekült, így páholyból csodálhattuk meg, hogy nemcsak messziről néz ki olyan óriásinak. 

Aztán a sas egyszer csak furcsán kezdett mozogni: mintha egyik pillanatról a másikra elfelejtette volna, hogy két troll üldözi, az ideges szárnyalás helyett nyugodt, céltudatos spirálban kezdett repülni a víz fölött, egy konkrét középpont körül. Egyre közelebb és közelebb a vízfelszínhez, ami valóságos hisztériába hajszolta a két sirályt. Aztán a sas leért a vízfelszínig, elegáns mozdulattal lenyúlt és - mintha egy hostess tálcájáról emelné le egy fogadáson -, felkapott valamit a vízfelszínről, ami, a réti sasok táplálkozási szokásait ismerve jó eséllyel egy szép érett dög lehetett. A magyar nagyvállalatok és kormányszervek sajtónyilvános eseményein bezzeg sosem szolgálnak fel érett dögöt.

Peca közben jó párszor találkoztam sassal, az sem volt újdonság, hogy a kisebb madarak gizdáskodnak vele, de sosem láttam zsákmányszerzés közben. A sirályok úgy érezték, hogy ez tényleg túlmegy minden madárhatáron, és megpróbálták elvenni tőle a csemegét, de hősünk, hiába tűnt különösen lomhának a nehéz terhet cipelve, pár ügyes testcsellel és tekintélyt parancsoló szárnycsapással sikeresen lerázta őket, majd távozott Pócsmegyer irányába.

Alig tértünk magunkhoz a lenyűgöző jelentsorból, amikor az Anyatermészet újabb csodája tárult a szemünk elé: a sötétszürkületben felparázsló, a fák között villogó fényszórók tanúsága szerint a szigeten párzani indultak a vízügyesek. Ráadásul a faj esetében ritkaságnak számító csoportos párzásra. A Szentendrei sziget déli, Budapest felőli vége a Megyeri Hídtól kezdve lezárt vízügyi terület. Jogszerű használóinak kedvenc, zavarásmentes autós párzóterülete egy, a szigetcsúcs közelében található, Duna-parti tisztás, ami az autóval is járható üzemi út végénél található. Az ivarérett vízügyesek itt szokták leállítani párzóautóikat.

Micsoda, Attenborough-i értelemben vett gyönyörű pillanatokat szerzett nekünk ez a hely, amikor a már-már unalomba fulladó éjszakai süllőzést vagy harcsázást azzal dobtuk fel, hogy a motort kikapcsolva, az éjszaka csendjében a Párzótisztás elé csorogtunk, majd hirtelen felkapcsoltuk csónaktársam, P. keresőreflektorját. A párzó vízügyes szókincse kivételes, fantáziája zabolátlan, hangereje pedig - tapasztaltból mondhatom - felér a kanos oroszlánfókáéval. 

Csakhogy ezúttal titkozatos dolog történt: eleve nem egy, hanem két autó közelített a természetes szexarénához. “Egy kísérletező kedvű házaspár a belvizesektől és egy kanos szingli gátőr?” - találgattuk, amikor megérkeztek. Olyan pepecselősen kezdtek beparkolni a kocsijaikkal a teljesen elhagyatott placcon, hogy az is felmerült bennem, hogy talán annyira közel akarnak állni egymás mellé, hogy az egyik autóból átmászhassanak a másikba. “Üldözős faun-nimfa-szex?” - gondoltam éppen, ahogy sikeresen elrendeződtek, amikor a két kocsi motorja hirtelen felberregett, újra bekapcsolták a fényszórókat és ahogy jöttek, már el is távoztak.

Szent Vásárhelyi Pál, mi történhetett? Pont most riasztották őket szivattyúzni?

Vadabbnál vadabb elméletek merültek fel bennünk, és bár kapásunk sem volt utána, de ez a két, személyesen megtapasztalt, való életbeli hír úgy felpezsdített, mint hetek óta semmi. A pozitív mellékhatások közé tartozik, hogy azóta újra érdekelnek a klasszikus értelemben hírnek tekintett eseményekről szóló beszámolók is. 

Ha te is megcsömörlöttél a túlzott mennyiségben fogyasztott hagyományos hírektől, próbálj meg eljutni legalább a város közigazgatási határáig, ahol csak simán nyisd ki a szemed, bámészkodj egy kicsit, és garantáltan kigyógyulsz a közös betegségünkből!

(Ha neked is vannak/voltak hasonló élményeid és van kedved megosztani őket, írd meg ide kommentben vagy nekem a szilyl KUKAC 444.hu címre CSÖMÖR subjectttel.)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.