Egy Magyar akadályozhatja meg, hogy Trump Patriot Partynak nevezze az új pártját, a neve Donald Magyar

politika
2021 január 25., 08:23

Bár saját maga ezt nyíltan nem mondta ki, szinte azóta keringenek pletykák Donald Trump tervezett új pártjáról, hogy a bukott elnök elhagyta a Fehér Házat és arra utalt, hogy "valamilyen formában" vissza fog térni.

Trump több ismert követője posztolt arról az elmúlt napokban, hogy a volt elnök szakítana a republikánusokkal, és saját politikai szervezetet alakítana. Amit szokásától eltérően nem saját magáról nevezne el, hanem Patriot Partynak, vagyis Hazafi Pártnak hívna. Például George Papadopoulos, az exelnök volt kampánytanácsadója, akit 2017-ben letartóztatott az FBI, majd bűnösnek vallotta magát amiért hazudott az oroszokkal folytatott titkos tárgyalásairól, Trump utolsó elnöki munkanapján azt twitelte ki, hogy

"a Patriot Party életképes harmadik párt lesz".

link Forrás

A Washington Post friss cikke szerint Trump tényleg valami ilyesmire készül, méghozzá azzal a céllal, hogy zsarolni tudja a Republikánus Pártot, és személyes bosszút álljon azokon a republikánus politikusokon, akikre elnöksége utolsó heteiben megharagudott. Név szerint Liz Cheney és Tom Rice kongresszusi képviselőkön, Lisa Murkowski szenátoron és Brian Kempen, Georgia állam kormányzóján.

Trump terve a WaPo forrásai szerint ugyanis az, hogy az új pártja a felsoroltak választókörzetében ellenjelölteket állítana az előválasztásokon, de legalábbis ezzel fenyegetve zsarolná az érintetteket, hogy nemmel szavazzanak az ellene indított impeachment-eljárás során.

Több, a témával foglalkozó cikk kiemeli, hogy még az sem világos, hagyományos értelemben vett politikai pártról lenne-e szó, vagy egy médiában futtatott márkanévről, ami Trump politikai céljait szolgálja.

Az is kétséges, hogy a pártalapítással Trumpnak csak rövid távú céljai vannak-e, vagy igyekezne azt a demokratákkal szembeni pólussá alakítani, eljelentéktelenítve a republikánusokat. Az azonban biztosnak tűnik, hogy Trump minimum fontolgatja a lépést. A WaPo-nak Trump környezetéből nyilatkozó források arra hívták fel a figyelmet, hogy az exelnöknek 70 millió dollárnyi összegyűlt adomány áll a rendelkezésére politkai terveinek megvalósításához.

Az azonban erősen kérdéses, hogy a pártot - amit a WaPo cikk például csak "MAGA Party"-ként emleget, Trump több szövetségesének vágya szerint tényleg Patriot Partynak nevezhetné-e. A World Trademark Review című, védjegyekkel foglalkozó szaklap és a Newsweek is arról ír ugyanis, hogy ez a márkanév már foglalt, azt ugyanis egy szintén Donald keresztnevet viselő, szintén floridai lakos, bizonyos Donald Magyar egyszer már birtokolta 2007. és 2016. között, és 2020. januárjában ismét sikerült bejegyeztetnie.

Márpedig a párt weboldalát megnézve Donald Magyar nem tűnik könnyen meggyőzhető figurának, főleg nem arról, hogy mondjuk adja el az általa birtokolt nevet. Az ő Hazai Pártja is "egyik sem" típusú, vagyis mind a demokratákat, mind a republikánusokat elutasító alakulat, és ő maga Trumphoz hasonlóan bizarr alaknak tűnik, de az esetleges hasonlóságok itt véget is érnek.

A létező Patriot Party ugyanis egy olyan "tudományos áttörésre" alapoz, amit nem más, mint az alapító fejtett ki két könyvében. Az emberi természetet minden eddigi próbálkozásnál jobban megvilágító elmélet neve a "gravitációs teória". Az erre alapozó, a pártok eddig ismert működési rendjét alapjában megreformáló alakulat például egyáltalán nem venne részt a választási kampányolásban, csak jelölteket állítana, akikre szavazni lehetne.

A világ azonban lassan érik meg Don Magyar elméletére: a mester "Hogyan mentsük meg Amerikát - bevezetés" című videóját 7 év alatt 71-szer tekintették csak meg a Youtube-on.

link Forrás