Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) folyamatosan vizsgálja, hogyan hat a COVID-19 a munka világára, és legfrissebb elemzésük szerint 2020-ban példátlan visszaesésnek lehettünk tanúi a globális munkaerőpiacon. A kialakult krízis leginkább a nőket és a 25 év alatti fiatalokat sújtotta.

Az aktuális adatok azt mutatják, hogy a dolgozó népesség éves, összesített munkaideje 8,8 százalékkal volt kevesebb, mint 2019 utolsó negyedévében, ez körülbelül 255 millió, heti 48 órás állás megszűnésének felel meg. Ez a szám pedig négyszer akkora, mint 2009-ben volt, a gazdasági világválság tetőzésekor. A dolgozó népességnek ennek következtében 3700 milliárd dollár jövedelme esett ki a pandémia alatt, ami globálisan a 2019-es GDP 4,4 százalékának felel meg. A helyzet az Egyesült Államokban volt a legsúlyosabb, ott 10,3 százalékot esett az összjövedelem.

Egekben az inaktívak száma

A 2009-es pénzügyi válsághoz képest a koronavírus okozta krízis a világ összes országában erőteljesen éreztette a hatását. A munkaidő kiesését egyrészt a munkaórák csökkentett száma, illetve a munkahelyek elvesztése okozta - 114 millió embernek kellett szembenéznie azzal, hogy nem tudott dolgozni, amit az ILO példátlan számnak nevezett.

A munkaórák száma a legdrasztikusabban Latin-Amerikában, a Karibi-térségben, Dél-Európában és Dél-Ázsiában esett. A kevesebb munkaóra jelenthetett csökkentett munkaidőt, de akár nulla órát is (pl. kényszerszabadság), miközben hivatalosan megmaradt az illető munkahelye.

A ténylegesen munkanélkülivé (és egyben munkakeresővé) vált dolgozók száma 33 millió volt. Korábbi munkaerőpiaci válságokhoz képest viszont most az inaktívak száma szökött az egekbe, rajtuk kívül álló okból 81 millióan nem tudtak dolgozni: kieshettek a munkaerőpiacról azért, mert például a járványhelyzetben elrendelt lezárások miatt otthon kellett maradniuk, vagy egyszerűen felhagytak a munkakereséssel.

A nemek közt is mutatkoztak egyenlőtlenségek, a nőket nehezebb helyzetbe hozta a gazdasági visszaesés: 5 százalékukat érintette a munkahelyvesztés, míg a férfiaknak csak 3,9 százalékát. A nők nagyobb valószínűséggel váltak inaktívvá, sok esetben azért, mert nem tudták külső segítséggel megoldani a gyermekük felügyeletét a vírus alatt, amíg bezártak az iskolák.

Ha a károkat korcsoportok szerint vizsgáljuk, akkor a koronavírus által teremtett körülményeket leginkább a fiatal munkavállaló generáció, tehát a 15-24 éves korosztály szenvedte meg. Aránytalanul magasan érte őket a munkahelyvesztés - 8,7 százalékban -, míg a 25 éven felüli populációt csak 3,7 százalékban. Ez nemcsak azt jelenthette, hogy elvesztették az állásukat, hanem akár azt, hogy eleve be sem tudtak lépni a munkaerőpiacra. Kísértetiesen hasonlít tehát a helyzetük arra, amit a 2008-2009-es világválság alatt tapasztalt a milleniumi generáció - a tanulmány szerzői szerint súlyosbodhat a fiatalok munkaerőpiactól való elszakadása és emiatt

fennáll a veszélye, hogy ez a korcsoport „elveszett generációvá” válik.

Magyarországon is a fiatalok jártak a legrosszabbul: a pályakezdők foglalkoztatási rátája például 32,4 százalékot zuhant. A hazai helyzetről, és arról, hogy a munkanélküliségi ráta mennyire nem ad pontos képet arról, hogy hogyan befolyásolta a foglalkoztatást a járványhelyzet, itt írtunk bővebben.

A különböző iparágakat tekintve világszerte a turizmusban és a vendéglátásban dolgozók kerültek a legnehezebb helyzetbe. Hazánkban tavaly novemberben például 85 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, és a magyar vendéglátóhelyek nyomasztó helyzetével is többször foglalkoztunk már.

Az említett ágazatokban átlagosan 20 százalékot esett a foglalkoztatás, majd a kiskereskedelem következett a sorban. Ugyanakkor az információs és kommunikációs iparágban, illetve a pénzügyi és biztosítási szektorban még ha minimálisan is, de nőtt a foglalkoztatottak száma.

Bizonytalan kilátások

Nehéz megjósolni, hogy melyik térségben mikor áll vissza a munkaerőpiac a vírus előtti szintre, hiszen ez számtalan lokális politikai, gazdasági és egészségügyi tényezőn múlik. A világ nagy részén 2021 januárjában még bőven érvényben voltak a munkahelyeket érintő korlátozások, a szektorspecifikus intézkedések a dolgozók 77 százalékát érintették globálisan.

Az ILO arra számít, hogy az év második felében, amikorra a legtöbb országban befejezik az oltási programot, viszonylag gyorsan megindulhat a kilábalás. A szervezet háromféle forgatókönyvet vázol fel:

a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2020 októberi előrejelzéseiből kiindulva alapesetben, ha javul is a helyzet 2021-ben, még mindig 3 százalékkal kevesebb munkaórát fog dolgozni a világ a vírus előtti szinthez képest. A legpesszimistább előrejelzés szerint ez az arány 4,6 százalék lesz, ez akkor várható, ha lassan halad az oltakozás. Ezzel szemben a legoptimistább verzióban csak 1,3 százalékkal lesz kevesebb a munkaórák száma, ám ehhez elengedhetetlen, hogy a járványt kontrollálni tudják az országok, ennek hatására pedig visszatérjen a fogyasztók vásárlási kedve és az üzleti bizalom. Bármelyik forgatókönyv valósuljon is meg, az amerikai kontinensen, Európában és Közép-Ázsiában még mindig kétszer akkora lesz a kieső munkaórák száma, mint más régiókban.

Guy Ryder, az ILO vezérigazgatója szerint az emberközpontú, tartós, inkluzív és fenntartható kilábalásra kellene koncentrálni, vagyis arra, hogy amit újra felépítünk, jobb legyen, mint előtte.

„Helyezzük előtérbe a foglalkoztatást, a munkáért járó jövedelmet és a szociális védelmet, a dolgozók jogait és a társadalmi párbeszédet”

- mondta.

Az ILO a célzott helyreállítás mellett érvel: a leginkább sújtott munkavállalókat és szektorokat kellene támogatni, mivel a gazdasági visszaesés nem egyenlő módon hatott a különböző ágazatokra és földrajzilag is nagyok a különbségek. Ha ez nem történik meg, akkor csak lassú, K alakú kilábalásra számíthatunk: a krízist legnagyobb mértékben elszenvedő rétegek (a nők és fiatalok mellett az egyéni vállalkozók, az alacsonyan és közepesen képzett munkavállalók, illetve alulfizetett ágazatokban dolgozók) lemaradnak, az egyenlőtlenségek pedig a meglévőkhöz képest is tovább nőnek.