Pikó András elvenné az SZFE kancellárjától a kerületi becsületkeresztet

politika
2021 február 03., 17:53

Pikó András polgármester szerint Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltását levezényelő kancellár érdemtelenné vált a Józsefvárosi Becsületkereszt kitüntetésre, ezért benyújtott egy határozati javaslatot a cím visszavonásáról.

Az egykori gépesített lövész tiszt ősszel, hivatalba lépése után legfőbb feladatának a hallgatói ellenállás leverését tekintette, ezért elrendelte, hogy az elfoglalat egyetemi épületben kapcsolják le az internetet, de előfordult, hogy a termek zárait is lecseréltette, de még a kép- és hangrögzítő eszközök használatát is megtiltotta. Az intézkedésekről később azt mondta: „A lehető legtovább el fogok menni abban a tekintetben, hogy ezt a fajta belső anarchiát megszüntessem.

link Forrás

Szarkát még 2011-ben tüntette ki a VIII. kerület akkori vezetése, mert az indoklás szerint „sokat tett annak érdekében, hogy Józsefvárosban, az egykori Ludovika Akadémia épületében állhasson fel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.”

Pikó most azért vonná meg tőle a kerületi kitüntetést, mert szerinte „2020-ban dr. Szarka Gábor elfogadta a Színház- és Filmművészeti Egyetem fölé kinevezett kuratórium felkérését az egyetem kancellári tisztségére, majd ebben a minőségében kulcsszerepet vállalt a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának törvényességi szempontból is megkérdőjelezhető felszámolásában, a tiltakozó hallgatók jogainak korlátozásában és fenyegetésében, majd a Józsefvárosban működő intézmény különböző helyszínekre való széttelepítésében. Az SZFE szétverésével pedig nemcsak egy iskolát szüntettek meg, nemcsak az intézményi autonómiát számolták fel, hanem egy több évtizedes, művészgenerációkat összekötő alkotóműhelyt és egy Józsefváros számára pótolhatatlan játszóhelyet, az Ódry Színpadot is. Ebben a rombolásban elévülhetetlen érdemei miatt, álláspontom szerint, dr. Szarka Gábor a „Józsefvárosi Becsületkereszt” kitüntetésre érdemtelenné vált”.
.
Az erről szóló határozati javaslatról a járványügyi veszélyhelyzet feloldását követő első rendes ülésén dönt a Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete.

link Forrás