Különleges gazdasági övezetet alakított ki a kormány Mosonmagyaróváron

politika
2021 február 05., 19:34

Péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormáynhatározat, amivel a kormány különleges gazdasági övezetet jelöl ki Mosonmagyaróvár közigazgatási területén. A beruházással közvetlenebbül érintett települési önkormányzat Mosonmagyaróvár, Károlyháza és Kimle is.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az erre kijelölt területeket elveszik a települési önkormáynzatoktól, és a Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatához kerülnek. Ezzel együtt az onnan beszedett bevételek is a megyéhez folynak be ezentúl, amit az szétoszt a környező települések között.

Az első ilyen övezetet a kormány tavasszal Gödön alakította ki, mivel a helyi önkormányzat feltételeket támasztott az ott terjeszkedő Samsung gyárnak. Ettől fogva csak a fideszes vezetéső megyei önkormányzatnak volt ráhatása a vállalat beruházására. Ezért az ellenzéki vezetéső Göd ellenezte a kormány lépését.

Itt a cégek nyomására az önkormányzat kérte

Most Mosonmagyaróváron nem volt ennyire előzmények nélküli a váltás, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat már tavaly július végén elfogadott egy határozatot arról, hogy támogatja az övezet kialakítását a városban. Az övezet kialakítását egyébként a fideszes vezetésű város kezdeményezte a megyénél, így állami beruházásként épülhessen meg a tervezett, az 1-es és a 86-os utat összekötő út, ami lehetővé tenné új iparterületek feltárását, egyben lehetőséget teremtene, hogy a forgalom elkerülje Mosonmagyaróvár Moson településrészét.

Akkor a övezet létrehozását négy mosonmagyaróvári cég - az Immo Reál Kft., a Milüp Kft., a Moson Projekt Kft. és az Alas Minerals Hungaria Kft. - kezdeményezte a mosonmagyaróvári képviselő-testületnél. Közülük az Alas Minerals Hungaria Kft. ötmilliárd forintot meghaladó ipari beruházást szeretne az érintett területen megvalósítani.