Bánki Erik: Csupán Csehország és Németország előz meg bennünket

POLITIKA
2021 február 07., 07:12

A Gazdaságvédelmi Akcióterv véget ért, most indul a gazdaság újraindításának akcióterve, jelentette be a Fidesz frakcióvezető-helyettes.

„Hogy sikeres volt-e az intézkedések sora, azt gondolom, hogy a számok tökéletes mutatják,”

válaszolta magának Bánki Erik. Szerinte a kormány a hitelmoratóriummal több mint 50 ezer kis- és középvállalkozást mentett meg, és 2020 decemberében pont ugyanannyi embernek volt munkája, mint 2019 decemberében. A képviselő jelezte is:

„Tehát ahogy ígértük: ahány munkahelyet elvett a válság, mi annyi munkahelyet védtünk meg, vagy teremtettünk.”

link Forrás

Bánki fokozta:

"foglalkoztatásban egészen kiválóak az eredményeink, hiszen az Európai Unióban a munkanélküliség tekintetében a harmadik helyen állunk, csupán Csehország és Németország előz meg bennünket".

Szerinte "ez az egyetlen út, csak úgy tudunk előrejutni, ha közös összefogással, közös tervezéssel és vált vállba vetve indulunk meg ezen az úton."