Minden negyedik magyar elhunyt covid-fertőzött volt január első felében

járvány
2021 február 10., 13:34

A KSH legfrissebb adatai szerint január első két hetében 5 783-an hunytak el Magyarországon. Az operatív törzs jelentései szerint ebben az időszakban 1 432 áldozata volt a koronavírus járványnak.

Vagyis minden negyedik magyar elhunyt covid-fertőzött volt.

Ősszel még egyszerűbb volt összehasonlítani a halálozási adatokat az előző évek hasonló adataival. Most ez már komplikáltabb, mert idén a lezárásoknak és a járványügyi előírásoknak köszönhetően lényegében nincs influenzavírus, ami minden évben ebben az időszakban szedi az áldozatait. Ez csökkenti a halálesetek számát.

Évente változó az influenza intenzitása, egy-egy erősebb járvány nemcsak a téli hónapokra, hanem a teljes évre erős nyomot hagy a halálozási adatokon. Kevésbé intenzív influenza pedig látványosan csökkenti az elhunytak számát.

Ami egyértelműen növeli most a halálozást, az természetesen a koronavírus járvány. Még úgy is, hogy november óta szigorításokkal, kötelező maszkviseléssel, online oktatással, rendezvények megtiltásával igyekeznek kordában tartani a vírust. Január első felében már a járvány leszálló ágában voltunk, de még így is száz felett volt a covid-áldozatok napi átlaga. Ekkora a kórházak már túl voltak a novemberi-decemberi csúcsterhelésen, ami rontotta a betegek túlélési esélyeit. (November és december volt az elmúlt két évtized leghalálosabb hónapja.)

link Forrás

Tavalyhoz képest most például a második héten 224-gyel többen hunytak el. De az elmúlt 6 év átlaga magasabb, mint a mostani második hété.

Amikor a KSH friss adatairól írunk, mindig meg kell jegyezni, hogy ezek még elég nyers adatok, amiket utólag tisztítanak, ahogy az anyakönyvvezetőktől beérkeznek adatok. Emiatt utólag - akár hónapokra visszamenőleg is - jelentősen emelkedik a halálesetek száma a KSH statisztikáiban. Összeszedtük egy táblázatban, hogy mennyire módosultak a magyarországi összhalálozási adatok az első publikálásuk óta.

Már a módosított adatokkal számolva megnéztük, hogy október közepe és január közepe között a magyarországi halálesetek hány százaléka kötődik a koronavírushoz.

photo_camera A KSH adatai utólag, akár több hónappal később is módosulnak, az operatív törzs utólag nem korrigálja a hivatalos áldozatok számait, ami állításuk szerint az előző 24 órában elhunytakat jelenti.

Ősszel, amikor még nem kellett kalkulálni az influenza járvánnyal, illetve annak hiányával, könnyebb volt kiszámolni, hogy mennyi az elmúlt évekhez képesti többlethalálozás. Azt aztán össze is lehetett hasonlítani a járvány hivatalos áldozatainak a számával is. A különbség 3 ezer körüli volt. Ennek a magyarázata lehet az, hogy nem minden áldozatot teszteltek, és nem derült ki, hogy covidos volt, illetve a túlterhelt egészségügy nem tudta ellátni úgy a feladatát, ahogy békeidőben, ez sok nem covidos halálesetet is jelenthetett.

Most itt már kuszább a kép. De a többlethalálozásokat nem nézve, csak a hivatalosan jelentett koronavírus áldozatokat összehasonlítva a magyarországi összes halálesettel is az látszik, hogy

az elmúlt 14 hétben a magyarországi halálozások több mint ötöde volt köthető a koronavírushoz.