A Pfizer vakcinája erős immunválaszt vált ki az új vírusvariánsokkal szemben

külföld
2021 február 11., 19:56

Oxfordi kutatók gyógyult Covid-betegektől, valamint egy és két Pfizer/BioNTech oltáson átesett egészségügyi dolgozóktól levett vérmintákon vizsgálták, hogy azok miként reagálnak a koronavírus egy éve fertőző, valamint most terjedő brit és dél-afrikai mutációira.

Egyelőre ellenőrizetlen tanulmányuk szerint az első oltás után az antitestek mérsékelten hatékonyak az eredeti vírussal szemben, még kevésbé védenek a brit variánstól, és egyáltalán nem képesek semlegesíteni a dél-afrikait.

Viszont a T-sejtek már az első vakcina beadása után valamennyi variánssal szemben erős reakciót mutattak. A kutatók szerint az oltás nem feltétlenül véd a fertőzés ellen, de nagyon valószínű, hogy az első dózis nagyon jól felkészíti az immunrendszert a későbbi esetekre. Szerintük ezért olyan magas a második oltás eredményessége: a T-sejtek addigra már készen állnak a bevetésre.

A virológusok úgy vélik, bíztató, hogy a betegségen vagy az első (Pfizer) oltáson átesettek T-sejtjei reagálnak az új variánsokra, mert ez azt jelenti, hogy a T-sejtek a tüskefehérje más részeit ismerik fel, mint az antitestek. Ez azt is jelentheti, hogy ellenállóbbak lesznek a később érkező mutációkkal szemben. A második oltás már az antitesteket is felrázza: a minták több mint 90 százalékában már annyi antitest jön létre, amennyi mindhárom variánssal szemben elég a fertőzés elleni védettséghez.

Az első szakmai reakciók szerint az oxfordi kutatás elsősorban azt mutatja, mennyire fontos, hogy minél gyorsabban minél többen megkapják a második oltásukat, és azok is beoltassák magukat, akik már átestek a betegségen. (Guardian)