Folynak tovább a kísérletek az áttetsző fa kifejlesztésére

TUDOMÁNY
2021 február 14., 08:55

A New Scientist ír arról, hogy öles léptekkel haladnak előre az átlátszó fával történő kísérletezések, és egyre jobb eredményeket sikerül elérni, így egyre közelebb lehet, hogy fával helyettesítsük az üvegeket az ablakokban, ennek pedig az épületszigetelés és az energiahatékonyság terén lehet majd nagy jelentősége.

Jobboldalon a falap
photo_camera Jobboldalon a falap Fotó: American Chemical Society

Az átlátszó fa kifejlesztése évek óta töretlenül zajlik, pár éve a sajtóban is sokat lehetett olvasni a tervekről: az eljárás lényege az volt, hogy a feldolgozás során kinyerik a fa egyik kémiai összetevőjét, a lignint, ami a fa barna színéért felel, és a hátramaradó cellulóz szálak áttetszőek lesznek. (Ha valakit komolyabban érdekel az eljárás, magyar nyelven itt olvasható egy szakmai összefoglaló róla.)

A tervet akkor azonban érték kritikák is, mivel az eljáráshoz sok vegyianyagra van szükség, ráadásul szennyező hulladék is marad vissza a folyamat végén, amit nehéz újrahasznosítani. A New Scientist friss beszámolója szerint az eredeti kutatást is vezető Liangbing Hu (University of Maryland) azóta egy módosított tervvel állt elő, melyben nem vonják ki teljesen a lignint, hanem csak módosítják a szerkezetét. Ezt könnyebben meg lehet tenni, és kevesebb vegyi beavatkozással jár, valamint nem is gyengíti annyira a fa szerkezetét, mint az eredeti ötlet.

Az új felvetéshez az a felfedezés vezetett el, hogy a lignint is áttetszővé lehet tenni, mindössze azokat a molekulákat kell eltávolítani, melyek a színéért felelnek. A kísérlet során hidrogén-peroxiddal dolgozták meg a fa felületét, majd a napfényt idéző UV-lámpák alá rakták a fát. Majd a fafelületet epoxigyantával vonták be, ami az eredeti kísérlet része is volt.

Egy olyan fafelületet sikerült így előállítani, ami a fény 90 százalékát átengedte, de ötvenszer erősebb volt, mint az a fa, amiből teljesen kivonták a lignint. Hu szerint a fájuk egyelőre és világosabbnak és erősebbnek tűnik, mint az üveg, és a segítségével akár teljesen áttetsző házakat is lehet majd építeni.