Szex és logisztika a koronavírus idején

Roxxxyt, a női szexrobot prototípusát mutatják be a 2010-es nevadai AVN Adult Entertainment Expón.Fotó: Ethan Miller/AFP

Ha van dolog, ami a NER-s - nem NER-es törésvonalnál is jobban megosztja a magyarokat a Bezártság idején, akkor az a szex.

A legendás Árok itt azonban nem középen húzódik, sőt nem is csak egy árok létezik. A legmélyebb nyilván a lakosság középiskolás gyerekkel rendelkező része és a többiek között tátong. 

Előbbiek neoszüzek, világi szerzetesek és Fogcsikorgatók néven is ismertek, nem véletlenül. 

Az általános iskolás gyerekek családtagjait jóval sekélyebb árok választja el a többiektől, hiszen nekik reggel fél 8 és kora délután között szabad a csók. Az élet nyertesei szokás szerint a nyugdíjasok és a diákok, a nap nekik továbbra is 24 potenciális pásztorórából áll. Az is igaz persze, hogy amelyikük nem állandó partnerrel üzekedik, annak nyitva tartó szórakozóhelyek és makraméklubok híján nem könnyű társat találnia. Hasonló helyzetben vannak a felnőtt gyermektelenek. 

Vannak ráadásul spéci alcsoportok is. Például a sportolók, akik végig eljárhattak edzeni. Lehet, hogy a sporttelepek szertárai pop up szexklubokká alakultak át? Hasonlóan a  járvány alatt végig üzemelő vállalatok raktáraihoz és az államigazgatási szervek félreeső szobáihoz? 

Aki a lakásán kívül szokott vadászni, annak biztosan nem volt könnyű az elmúlt egy év. 

Könnyű nem, de szórakoztató annál inkább. 

Ami eddig rutinszerű volt, említésre sem méltó vagy egyenesen unalmas, az most a legizgalmasabb témák egyike lett: 

Hogyan szervezed meg a szexet?

Ami eddig puszta logisztika volt, vagy még annyi sem, az bátorságot, éles észt, gyors reflexeket és rengeteg öniróniát igénylő kalanddá változott, ami ráadásul egészen másfajta trükköket igényel egy egy fedél alatt, de gyerekszemek kereszttüzében élő párnál és mondjuk egy külön élő, gyerekes nő és a pasija randevúinak esetén. Hogy az eleve kusza helyzetet ősz óta tovább durvítsa a nyolc órai takarodó.

Ha szar valakinek, arra egyetlen gyógymód létezik: ha valaki más elmeséli, hogy neki mennyivel szarabb. Vagy éppen fordítva. Ebben a szellemben csetelgettem nemrég  a témáról Kelemennel, aki hozzám, 2 gimnazista gyerek szülőjéhez képest mintha egy másik bolygón élne. A beszélgetésünk után Kelemen részletesebben is megírta nekem, hogy ő hogy csinálja. Olyan jól szórakoztam rajta, hogy ez a cikk lett a trécselésünkből. Alant következik tehát Kelemen története, jó szórakozást hozzá. 

Ha pedig úgy érzed, hogy a te szertárban/toronydarun/lakásban/templomban átélt járványügyi szexkalandod is van ilyen jó vagy még ennél is sokkal cifrább, ne tartsd vissza magad és írd meg nekem pár mondatban SZEX subjecttel a szilyl KUKAC 444.hu címre! Ha van kedvenc álneved, azt is írd meg, vagy én foglak elkeresztelni! A hétvégéig beérkező sztorikból, a mennyiségtől függően egy vagy több cikket is fogok gyártani.

„Magyar kisváros valahol lent délen, a téli kora sötétben. A kijárási tilalom első napja, mindenki feszült, izgatott, és felkészült, rendőrök vonulnak a közeli főutakon, katonák masíroznák a főtéren, ha egy időkapszulából érkeztem volna, azt gondolnám, háborúra készülnek. Tizenöt perc múlva zár az ország, személygépkocsimmal sietve hajtok árkon-bokron át, hogy időben érkezzek. De egy valamit ők még nem tudnak, amit én igen, nyolc után is az utcán leszek. Az adrenalin tombol bennem, úgy érzem magam, mint sorsára hagyott brit katona a francia partvidéken, német megszállás idején. 

Mert hát kijárási tilalom ide, vagy oda, gondolnak itt mindenre, csak bimbódzó párkapcsolatokra nem. Az nekik nem drága, vesszen a férgese, csak leleménnyel maradhat életben a rügyező romantika. S közben szajkózzák a családvédelmet, hogy gyermekek szülessenek, és hogy minden élet számít, de tetszenek tudni, ahhoz támogatni kellene egy korai szerelmet is ám. Mert hát abból lehetne adott esetben néhány év múltán új család, és a legmerészebb gondolatokban újszülöttek tán, az otthonmaradásból bizony nem. 

Persze, tudom, joggal kérdezik, mi akadályozna meg engem ebben, hisz nyolc órakor találkozni szívünk választottjával nem ördögtől való, de azért ne feledjék, szerelembe nem csak huszonévesen lehet esni. Attól feljebb pedig már lehetnek bizonyos tényezők, melyek idősávhoz kötik a rózsaszín ködbe burkolódzó udvarlót. Nem, kérem ne arra gondoljanak, hogy szívünk választottjának a férje csak későn alszik el, és meg kell várni, amíg a ház elcsendesül, szimplán arról is szó lehet, hogy a családi körülmények ugyan tisztázottak, de a gyermekek élete mégsem forgatható fel, így nemes egyszerűséggel várni kell, míg álomba merülnek. 

Ez adott esetben lehet fél kilenc, de akár fél tíz is, a kérdés pedig adott: mit tegyen ilyenkor a habzó szívű udvarló? A válasz még ettől is egyszerűbb: türelmesen várakozik az autóban. Persze tiszteletben tartja a törvényeket, nyolc előtt érkezik, kamukutyát sem sétáltat, csak meghúzódik egy közvilágításmentes park szélén az autóban, csendben, figyelve a rezgéseket. A kijárási tilalom első napján pedig mindenki így tett, és tesz azóta is, kivéve én, az elbújtatott szellem, aki cinkos mosollyal az arcán nyugtázza a rohanó perceket, és a mindent beborító csendet. Nyolckor megállt az élet, nem tagadom, félelmetesen, és természetesen képtelen voltam megállni, hogy settenkedő betörőként ne szálljak ki az autóból, belehallgatni a harapható csendbe. Utoljára Lappföldön éltem át hasonlót egy erdő közepén, akkor definiáltam csak igazán, milyen az abszolút csend, s hogy abban milyen hangok férnek el. 

Ezen a ponton szinte menekülve ugrottam vissza az utastérbe, és rájöttem, most bizony súlyosan megsértem a törvényt, ezzel párhuzamosan pedig adrenalincunami árasztotta el a testem. Az izgalom tetőfokára hág, nyolc és kilenc között halotti csend telepszik az utcára, olyannyira, hogy még a játszótéri mászóka magánya is kézzel tapintható. Eleinte csak bújok az autóban, félve fordulok meg, és lopva pillantok a telefon kijelzőjére. Néhány perccel később egyre bátrabb vagyok, és pörgetni kezdem, pökhendi módon cikkeket olvasok. 

De a legnagyobb nyugalmat egy, a hátam mögött érkező fénycsóva töri meg, rendőrautó suhan a főúton. Mint Dunkirk partjainál rettegő katona, bezárom a kijelzőt és lebújok szinte a műszerfal alá. Épp látom a belső visszapillantó tükröt. Lopva figyelem, hogy a járőr vajon észlelt-e bármit is a kiszűrődő fényből, vagy egyszerűen eltekint az egésztől, és tovamegy. Mikor néhány perccel később sem történik semmi különös, óvatosan felegyenesedek, és az ülésbe süppedek, de érzem, lassan fázni kezd a lábam, járatni kellene a kocsit. 

Néhány percig még bírom, végül feladom, hiszen egy hideg téli este mégsem ülhetsz csendben az autóban. A háziorvos még egy megfázást sem kezelne, ezért inkább izzítok és indítok. A dízel zakatolni kezd. Öt perccel később, ahogy a meleg lassan áramlik, és beteríti a lábteret, a szomszéd ház udvari világítása kigyullad, én pedig rekordreakcióval leállítom az autót. Alsónadrágos férfi áll a teraszon, néz értetlenül, de nem észlel semmit, legfeljebb a csendet. A történetet még párszor eljátszom, végül rettegni kezdek, hogy értesíti a rendőröket, akkor pedig végem. Hiszen mit mondhatnék számukra? Áldozni jöttem a szerelem oltárára? A tarifa adott, egyszázötvenezerért bármit lehet, de hát abból mennyi kecses kincset vásárolhatnánk szívünk választottjának, így inkább ismét bújok a műszerfal alá és keresek egy plédet. A lábam becsavarom, türelmesen várok. Közben minimum veteránnak, de inkább háborús hősnek érzem magam, most végre átélem, milyen a csatatéren, ha nem is frontvonalban, ahogy mindenkori vezetőnk vallja, és hirdeti. Amikor a telefon csippan, jelezve, hogy a gyermekek biztonságban alszanak. Adrenalinnal telített testemben még hevesebben dobogó szívem csak annyit sejtet, a mai csatát már túléltem.

A találkozással telített esték két hónapja így telnek, noha továbbra sem értem, milyen veszély leselkedne rám, egyedül, magányosan, egy személygépjárműben, ha egy órával később érkezek. De aki szerelmes, vessen magára, és vívja meg önálló harcait, járjon túl a rendszer fifikás rémségein, és oldja meg, hogy ebben higgadt elmével létezzen. Ha mindezt túléli, és párkapcsolata sem fut zátonyra a zaklatott létben, elhívhatja párját plázázni századmagával, de egy sétálóutcában húzódó négyszemélyes kávézóba már nem ülhetnek. Az élet akkor szép, ha zajlik, tartja a közmondás, az apa viszont nem lehet unikornis, és az anya sem leguán, az illetéktelen párkapcsolatok legendájának ideje meg rég lejárt. S ha valaki mégis szeretné ebben megőrizni párját, és önmagát, no meg szerelmüknek csíráját, vállalja a határtalan harcmezők adta izgalmat. Így legalább nem köthető érzékiséghez az izgalommal telített este, mert megadja helyette a lovag műszerfal alá elbújt, pokrócba csavart teste.”