Magyar szakértők szerint aki nem oltatja be magát, az tuti, hogy elkapja a vírust

járvány
2021 február 20., 10:13

A Semmelweis Egyetem rektora választhatott a Pfizer és a Szputnyik V közül, és ő az orosz vakcinát választotta, hogy növelje a bizalmat - többek között erről is beszéltek a KOVIDők ismeretterjesztő Facebook-oldal péntek este közvetített élő beszélgetésében.

A beszélgetésen részt vett Merkely Béla, a Semmelweis Egyeteme rektora, Jakab Ferenc, virológus és Szekanecz Zoltán belgyógyász, immunológus.

Jakab Ferenc arról beszélt, hogy nagyon sok esetben kifejezetten sok szövődmény marad vissza a vírus után, ennek a prevalenciája 30-40-50 százalék is lehet. Merkely Béla elmondta, hogy a fertőzött betegek 5-6 százaléka kerül lélegeztetőgépre, a halálozási arány pedig 3-4 százalék körül van, ez az adat viszont nem túl pontos, mert a fertőzöttek akár 10-szer is többen lehetnek, mint amennyiről tudomásunk van, ezért inkább 0,3-0,4 százalékos rátával érdemes számolni.

Szekanecz Zoltán szerint viszont a lélegeztetőgépre kerülők 80 százaléka életét veszti, és a betegek 50 százaléka kerül "post Covid állapotba", ami súlyos egészségügyi következményekkel jár, egyes felfogások szerint krónikus betegségnek is tekinthető.Jakab Ferenc kifejtette, hogy jelenleg 20 vakcina van a 3-as klinikai fázisban, és 89 vakcinafejlesztés van a klinikai vizsgálatot megelőző szakaszban van. 12 vezető vakcina van, ebből 4 Kínában készül, és ezek közül 3 inaktivált vírust tartalmaz. Szerinte egyfajta „vakcinadömping” történik. Kiemelte, hogy a jelenlegi tudásunk szerint nem kell tartani a kínai vakcinától.

Merkely eloszlatta azt a tévhitet is, hogy abban alakul ki a legerősebb immunitás, aki átesik a betegségen. Valójában százszoros az antitest azoknál, akiket beoltottunk, mint azoknál, akik koronásak voltak.

Merkely elmondta, hogy szerdán, amikor beoltották, választhatott a Pfizer és a Szputynik vakcinája között. Állítása szerint nem azért esett az oroszra a választása, mert azt hatásosabbnak tartja, hanem mert így próbálja növelni a vakcinába vetetett bizalmat.

Az is elhangzott, hogy aki nem oltatja be magát, az a gyorsan terjedő mutánsok miatt biztosan el fogja kapni a vírust.(via Portfolio)