Trump kampánystábjában, majd a külügyben dolgozott, januárban megostromolta a Capitoliumot

március 5., péntek 7:49

Letartóztatták az amerikai külügyminisztérium korábbi tanácsadóját, miután azonosították a Capitolium ostrománál készült felvételeken. Federico G. Klein még aznap, január 6-án is a kormány alkalmazásában állt, ahol Donald Trump elnökké választása után kezdett dolgozni. Előtte részt vett a kampányban is.

A New York Times azt írja, Klein piros „Make America Great Again” sapkában próbálta megkerülni a rendőrsorfalat egy közeli alagútban, majd szóváltásba és fizikai összetűzésbe került a rendőrökkel. Ott volt akkor is, amikor a tömeg be akarta törni a bejáratot: a videók alapján egy lopott rendőrségi pajzzsal igyekezett nyitva tartani az ajtót. Több videón látni, ahogy Klein hátrafelé kiabál erősítésért.

Rendőrök igyekeznek visszatartani a trumpista tüntetőket a Capitolium előtt. Fotó: OLIVIER DOULIERY/AFP

Mostanáig több mint 300 emberrel szemben emeltek vádat az ostrommal összefüggésben. Sokan azzal védekeznek, hogy Trump felhívására cselekedtek, aki heteken át félrevezette a nyilvánosságot azzal, hogy választási csalásokról beszélt, majd közvetlenül az ostrom előtt személyesen szólt a tömeghez.