A BBC elnöke szerint nincs alapja Trump rágalmazási perének, és eltökélten fognak harcolni.
Ugyanis nem találják megalapozottnak a rágalmazás vádját.
A BBC-s botrányba már két vezető belebukott, Trump most a gatyát is leperelné róluk.
Áll a bál: a BBC úgy vágott egymás mellé két részt Trump beszédéből, hogy kihagyta a kettő között elhangzott, ellenkező értelmű harmadikat. Prescott kiszivárgott jelentése szerint az arab adásban antiszemita terrortámogatók kommentáltak, transzokról pedig nem lehetett kritikusan írni.
Robert Keith Packer kutyái járókelőkre támadtak.
A közösségi médiában megjelent felvételek szerint csak nézelődött, nem ostromolt a Heritage Foundation közgazdásza, akiből az amerikai statisztikai hivatal új elnöke lehet.
„Elismert diktátor”: Orbán bókja is olvasható a Szabadság-szobrot egy felemelt hüvelykujjal összezúzó emlékművön.
Ashli Babbittet akkor lőtték le, amikor a felszólítás ellenére megpróbált bemászni a képviselőházi ülésterem előcsarnokába.
Úgy vélik, fel kellene őket menteni más állítólagos bűncselekmények, például illegális fegyvertartás és gyerekpornó vádja alól, mivel ezeket a nyomozás során fedezték fel.
A Facebook már fizetett Trump Facebook-fiókjának felfüggesztéséért, a Google és a YouTube még állja a sarat.
A milliárdos techguruk a jelek szerint még kabinetjének tagjainál is fontosabbak.
Amerikában alaposan utánajártak már annak, hogy Trump hazudik, amikor azt állítja: a demokraták csalással nyertek.
Bár borzalmasan állt minden kutatás szerint, Biden fehér házi források szerint még mindig azt hiszi, hogy ő megcsinálta volna.
Szabályosan kanyargó bronzkaka emlékeztet a január 6-i zavargásokra. Trump kegyelmet adna a behatolóknak.
Jacob Chasley 41 hónap börtönt kapott a Capitolium ostromáért.