Ismerd meg a férfit, aki kitalálta a világ legjobb újságszlogenjét!

március 7., vasárnap 6:17
Pusztai László a hardverben sem ismer tréfát

„Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye

Ez a lenyűgöző szlogen az Északhírnök című egyszerre zavarba ejtő és csodálatra méltó online újság címoldalának tetején olvasható.

Aki nem ismerné, az Északhírnök egy igen furcsán kinéző, és még bizarrabb tartalmú, ősidők óta létező miskolci helyi lap, ami a város és BAZ megye piszkos, szomorú és vicces ügyeivel foglalkozik. Plusz azzal, ami csak eszükbe jut. Ránézésre olyan tarkabarka és zavaros, mint a postaládákba hajigált ingyenes hirdetési újságok, a tartalma meg még annál is vadabb. Helyi közéleti hírek keverednek benne vad pletykákkal, random bulvárhírekkel, vicces beszólásokkal, poszttá emelt olvasói kommentekkel, beküldött fotókkal és kiszivárogatott dokumentumokkal. A Hírnök üdítően beszólós és nem kímél senkit, legyen az fideszes vagy az ellenkezője.

A rendszerváltás után rengeteg helyi újság jött létre, aztán pár éven belül szinte mind tönkrement, hogy a vidéki sajtóhelyzet mára egészen elsivatagosodjon: vannak a kormányzati propagandagépezet részét képező, rég nem újságszerű megyei lapok, léteznek definíció szerint nem független önkormányzati kiadványok, de helyiek által csinált, tényleg független média alig-alig.

Az Északhírnököt több mint tíz éve használom forrásnak, mert bár néha olyan, mint valami szürrealista humorprojekt, kifejezetten sok ügyben bizonyult hiteles forrásnak. De hiába vagyok régi olvasója, sőt mondjuk ki, rajongója, eddig semmit sem tudtam róla. Őszintén szólva most is csak azért kerestem meg Pusztai László főszerkesztőt, hogy a zseniális szlogenjéről kérdezzek tőle egy mondatot, majd ebből írjak egy hatsoros miniposztot. De olyan isteni sztorit mesélt el nekem, hogy a hosszúra nyúlt beszélgetés közben végül szóba se került a jelmondata.

Először is azt tudtam meg, hogy az Északhírnök még annál is romantikusabb projekt, mint amilyennek látszik, amennyiben Pusztai egymaga alkotja a teljes szerkesztőséget és ír napi átlagban 30 posztot. 2008 óta minden nap, akkor is, ha nyaral.

Hogyan lehetséges ez fizikailag és miért tenne valaki ilyet önmagával? És egyáltalán, milyen dolog mindenkitől független, beszólós helyi lapot csinálni Magyarországon? Miből él egy borsodi Don Quijote? Ezekről beszélgettem Pusztai Lászlóval.

444: Honnan jött a lapalapítás ötlete?

Pusztai László: A kommunizmus alatt először a Szolnok megyei Néplapnál dolgoztam, a nyolcvanas évek közepén. Na, arról sokat lehetne mesélni, Szolnok legendásan komcsi/vonalas megye volt. Hat hónapig sem bírtuk egymást. Aztán a Borsodi Bányász című üzemi lapnál dolgoztam fotóriporterként. Ez volt akkoriban az ország legnagyobb bányavállalata. Annyira nem kellett semmit csinálni, hogy a kollégák rá tudtak venni az írásra. A rendszerváltáskor, 1989-ben Miskolcon alapítottuk meg az ország második független hetilapját, eredetileg Heti Hírnök címmel. Ebben már újságíró voltam.

Milyen lap volt a Heti Hírnök?

Bulvárújság. És nagyon sikeres.

Mennyi ideig bírtátok?

Bár rengeteg hasonló alakult akkoriban, ezek a helyi lapok körülbelül 1995-re jellemzően megszűntek. A HH azonban váratlanul nagy sikernek bizonyult és példátlan módon sikerült fennmaradnia 89-től egészen 2007-ig.

Öt különböző kormány alatt, ez tényleg szép. Számokban mit jelentett a siker?

A csúcson heti 18 ezres példányszámban ment el.

Mondjál valamit a lapról, milyen volt?

A múltkor megnéztem néhány régi lapszámot a 90-es évekből. Olyan cikkek, fotók, témák voltak benne, amelyek miatt ma azonnal előállítaná a főszerkesztőt valamelyik hatóság... Egy rendőrségi helyszínelő szállította a legjobb képeket feketén az előző heti ütősebb bűncselekményekről. Ha volt gyilkosság, az biztosan az első oldalra került, a kockázás akkor még nem volt divat.

Mik voltak a HH legnagyobb sztorijai?

A legjobb az volt, hogy időnként egyszerre háromféle Hírnököt lehetett kapni az újságosnál. Voltak olyan vállalkozók, akik nem sajnálták a pénzt arra, hogy tönkretegyék az eredeti változatot.

A 90-es évek végén egy holland maffia miskolci közreműködők segítségével megrendelt néhány mázsa amfetamint a kazincbarcikai Borsodi Vegyi Kombinátban. Le is gyártották, mert a hollandok azt mondták, hogy állatgyógyszer. Lebuktak.

Amikor megjelent az akkor még titkosított történet a Heti Hírnökben, ezzel kezdett a Déli Krónika. De a lap buktatta le azokat az orvosszakértőket is, akik pénzért gyártották a rokipapírokat Észak-Magyarországon. Vagy amikor a 90-es évek elején egy cikkem nyomán feljelentett a bíróság a hatóság megsértéséért, mert arról írtam, hogy lehet, hogy a bíróságon és az ügyészségen is van korrupció. Akkora balhé lett belőle, hogy hatályon kívül helyezték a jogszabályt.

Hogy lett vége?

A kereskedelmi tévék indulása után, 1997-től látványosan megnyaklott a lap, és 2007-re leáldozott ennek a műfajnak és közeledett a válság is, így az újság megszűnt, én pedig munka nélkül maradtam.

Ekkor jött az ötlet, hogy saját újságot alapíts?

Az Indexnek akkoriban voltak az anyalaptól független vidéki mellékletei. Először ezzel próbálkoztam, utána megcsináltam az Északhírnököt.

Hogy vagy képes 13 éve egyedül vinni egy lapot? Amikor a cink.hu blogot csináltam, ami ugyan nem volt ilyen szóló projekt, de csak pár fős szerkesztőségünk volt, a posztolás olyan komolyan függővé tett, mint valami keménydrog. Csak arra tudtam gondolni. Átlagosan hány bejegyzést írsz naponta?

Nagyjából 30 anyagot. Egyedül csinálni irtózatos nagy munka. És tényleg olyan hatású, mint valami kábítószer. Néha le kell állítanom magam, ilyenkor megfogadom, hogy este 8 után mondjuk már nem posztolok.

Én aztán szórtam az anyagokat, de harmincat posztolni fizikai képtelenségnek tűnik. Így mondjuk jobban értem a lap néha szinte már rejtélyesen tömör stílusát.

Részben azért is tudom ennyire pörgetni a lapot, mert nálam megmaradt a kommentelés, amivel mostanra a legtöbben leálltak és kiutálták a kommentelőket. Én viszont például bejegyzést csinálok a nap legjobb hozzászólásából. De azért is fontos a kommentelés, mert sokan kifejezetten amiatt olvassák a lapot, hogy álnéven véleményt mondhassanak helyi ügyekről.

Kik olvasnak és kik kommentelnek nálad?

Mindenki, aki számít Miskolcon. Korábban nem véletlenül volt az a szlogenünk, hogy “Az is olvassa, aki nem szereti”. Ha idevesszük a Heti Hírnököt is, 1989 óta Miskolc összes polgármestere beperelt bennünket, hogy egy egészen más ügy folyományként kiderüljön: Kriza Ákos, a város nemrég elhunyt egykori fideszes polgármestere is kommentelt nálunk álnéven.

Sokan a potenciális perek miatt tartanak a kommentektől, bár a valóságban igen kevés ilyen eljárás indult.

Ellenem viszont igen, ezért is van előmoderálás. Vagyis minden beérkező hozzászólást átfutok és óránként kiélesítem őket. Van olyan, hogy napi kétszázat.

Egyszer ugyanis egy budapesti szolgáltató, miután a miskolci rendőrség megkereste őket egy komment szerzőjének kinyomozása végett, 15 perc alatt lekapcsolta a szervert, hogy őket ne molesztálja senki. Ezután két napig nem ment a lap, éjjel-nappal migráltuk az anyagokat, az USA-ba költöztünk, legalábbis szerver szinten.

Milyen forrásokból dolgozol?

Rengeteg dolgot küldenek az olvasók, fotót, verset, viccet, vagy ami felbosszantja őket. Sok szimpatizáns követ, vannak köztük bolondok, de egyetemi tanár meg költöztetéssel foglalkozó taxis is. Elég színes társaság, témákat ajánlanak. De érkeznek így komoly dokumentumok is. Egy ideje a Facebookot is elkezdtem forrásként használni. De engem a komment tart a felszínen.

Mit szeretnek a legjobban az olvasók?

Beküld valaki egy zsizsikes mobilos képet, de a témája miatt imádják az olvasók, és simán agyonver egy oknyomozó cikket, amin hetekig görcsöltem, és borzasztóan büszke voltam rá.

Hogy tudsz így kikapcsolódni?

Sehogy. Ha egyedül vagy, akkor is csinálni kell, amikor az ember elutazik. Ha nyaralok, legyek hajón, szállodában egy lengyelországi biciklitúrán, vagy a Negev-sivatagban (ott is megy a 4G), mindig ott van a laptop a hátizsákomban. Egyszer régebben egy nyaralásom idejére rábíztam a lapot valaki másra, mert azt gondoltam, az erdélyi Kárpátokban na, ott tényleg nincs internet. Volt. Utána fél évig háríthattam a pereket, többet nem mertem rábízni senkire.

Az újságban vannak hirdetések, meg tudsz élni belőle?

Nagyjából kijön, de azért máshová is kell írnom mellé a megélhetéshez. Korábban a HVG-nek, mostanában az Átlátszónak írok cikkeket.

Hány egyedi olvasód van egy átlagos hétköznapon?

Olyan két-háromezer; de a Nyugat is csak ezer példányban ment el, mégis mekkora hatása volt.