Úgy rúgták ki a Huffington Post 47 újságíróját, mint valami gonosz vígjátékban

Média
2021 március 10., 05:45

A kiszivárgott részletekből derült ki, hogy egészen perverz módon rúgták ki annak az amerikai Huffington Postnak egy rakás újságíróját, amit a napokban vásárolt meg a Buzzfeed a Verizon Mediától. Az új tulajdonos vezérigazgatója, Jonah Peretti - aki annak idején egyébként a HuffPost alapítója volt - össz-szerkesztőségi videós meetinget hívott össze kedden délelőtt 10-re, amin a jelszó az volt, hogy “tavasz van”, vagyis egész pontosan az, hogy “spr!ngisH3r3”. A mit sem sejtő újságírókkal aztán Peretti nem-tavaszi módon közölte, hogy 47-üket kirúgja. De azt nem árulta el, hogy konkrétan kik kerülnek lapátra. Csak annyit, hogy aki délután egyig NEM kap majd emailt, az maradhat. Volt is nagy frissítgetés!

Lehet ezt fokozni? Peretti képes volt rá. A videókonferencián ugyanis további információként azt is közölte az amerikai stábbal, hogy a költségcsökkentő lépések részeként - a HuffPo két éve veszteséges - a kanadai mutációt azonnali hatállyal bezárták. Csakhogy a kanadai mutáció szerkesztőségét erről egyáltalán nem értesítették. De annyira nem, hogy az újságírók onnan tudták meg, hogy vége a lapjuknak, hogy a címlap helyén egyik pillanatról a másikra az alanti szöveg jelent meg arról, hogy március 9-ei hatállyal bezárnak:

A 47 kirúgott amerikai munkavállaló a szerkesztőég egyharmadát jelenti. Az is kiderült, hogy az ausztrál verziót is bezárják és Nagy-Britanniában is komoly leépítést terveznek.

A Huffington Postot, ami a Gawker Media mellett a hagyományos online hírújságírást és a blogműfajt ötvöző újmédia legsikeresebb vállalkozása volt, 2005-ben alapította a névadó Ariana Huffington, Peretti, Andrew Breitbart és Kenneth Lerer. Peretti egy év múlva távozott és megalapította a Buzzfeedet.