"A csúszdák használatából eredő kockázat lényegesen függ az azt igénybe vevő ügyességétől"

POLITIKA
2021 március 16., 05:58

Saját ügyetlenségük miatt sérülhettek meg a gyerekek egy, a 2019-es önkormányzati választás kampányhajrájában átadott XVI. kerületi játszótér csúszdáin, állapította meg az ügyben a Tényi István bejelentése alapján vizsgálódó rendőrség által felkért szakértő. A csúszdákon már az átadás napján több gyerek megsérült, köztük néhányan súlyosan. Volt, akinek a sípcsontja, másnak a foga tört ki, írja a 24.hu.

A XVI. kerületi Reformátorok tere. Itt adtak át a 2019-es önkormányzati választás kampányhajrájában egy csúszdaparkot, ahol sok gyerek szenvedett már sérülést.
photo_camera A XVI. kerületi Reformátorok tere. Itt adtak át a 2019-es önkormányzati választás kampányhajrájában egy csúszdaparkot, ahol sok gyerek szenvedett már sérülést. Fotó: Google Street View

A lap értesülései szerint az ügyben eljárást indító rendőrség végül csak két sérült gyerek szülőjét kérdezte meg, de őket is tán csak azért, mert nagyon rámenősek voltak. Egyikük legalábbis azt mondta a 24.hu-nak, hogy valósággal rátukmálta magát a rendőrségre, és a másik meghallgatott szülőt is ő ajánlotta a figyelmükbe.

A lap betekinthetett egy rendőrségi dokumentumba, amiben úgy összegezték vallomásukat, hogy az alapján gyermekeik "szabályos és rendeltetésszerű csúszdázás során, vélhetően a csúszdák nem megfelelő kialakítása okán szereték sérüléseiket". A dokumentum azonban egy igazságügyi szakértő jelentéséből is idéz, amely szerint "a csúszdák használatából eredő kockázat lényegesen függ az azt igénybe vevő ügyességétől, képességétől és nem csupán csak az életkorától". Ezt a szakértő szerint az is alátámasztja, hogy "amíg a kérdéses csúszdán lecsúszva az egyik gyermek sérülést szenvedett, addig ugyanazt a csúszdát számos gyermek sérülésmentesen használta".

A csúszdákat amúgy a szülök tömeges panaszai után az átadás után másfél nappal maga az önkormányzat záratta le.

A rendőrség most 13 hónap után mégis lezárta az eljárást. Az erről szóló határozatban rögzítették, hogy az átadás előtt végzett minőségellenőrzés során mindent rendben találtak. Pedig azt még a rendőrség által felkért, a balesetek okában a gyerekek ügyességét felfedezni vélő szakértő is megállapította, hogy a szabványok, amely alapján a csúszdák minőségét ellenőrzik, nem egyértelműek. „A szakértő álláspontja szerint az MSZ EN 1176-os szabványsorozat szakkifejezései, előírásai az egyes szabványrészek esetében nem következetesek egymással, továbbá a szabványokban olyan pontatlan fogalmazások, körkörös hivatkozások és ellentmondások vannak, amelyek ellehetetlenítik az értelmezést és az alkalmazhatóságot" - idézi a szakértőt az irat.