Elmarad az idei Balaton Sound és a VOLT

ZENE
2021 március 18., 12:47

A szervezők egészen idáig reménykedve várták, hogy mégis megrendezhetik 2021-ben a Balaton Soundot és a VOLT fesztivált, de most sajtóközleményben jelentették be, hogy a két fesztivált áttolják 2022-re.

„A közönséghez és a fellépőkhöz hasonlóan mi is arra készültünk, hogy idén végre újra találkozhatunk Sopronban és Zamárdiban. A Telekom VOLT Fesztivál a portfoliónk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra terveztük a kapunyitást. Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén, még azt sem látjuk, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása. Az idei line-uppal a megszokottnál jóval korábban készültünk el, azonban még meghirdetni se volt lehetőségünk a 2021-es sztárokat. Közben a háttérben ma már azt is látjuk, hogy a nemzetközi turnék is sorra maradnak el a bizonytalanság miatt” - mondta Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

A szervezők azt is elmondták, hogy mindkét fesztivál esetében felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keressenek a két eseménynek, de erre a fesztiválok mérete miatt nincs lehetőség.