Kósa Lajos elárulta: ha szükséges, a temetési rendbe is bele tud nyúlni az operatív törzs

járvány
2021 március 19., 15:45

„A rendelkezésre álló Covid-ágyak kapacitása bőven elegendő. (..) Sem a kórházi ágyakban, sem a lélegeztetőágyakban nem értük még el a rendelkezésre álló kapacitások felét,” jelentette ki Kósa Lajos a Debrecen Televíziónak. Mint az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságának elnöke, résztvevője az operatív törzs munkájának. Szerinte a "legrosszabb forgatókönyvre is van válaszunk," olyan eshetőségekre is van terv, "amit az emberek nem is tudnak elképzelni." Példaként az orvosi eszközök biztosítását, a kórházak oxigénellátását és a temetkezést említette.

„Egészen odáig, hogy a temetési rendbe, ha szükséges, lehessen belenyúlni. (..) Felkészült az ország, de hogy is mondjam, ez nem egy látványpékség, hogy élő egyenes adásban kell tárgyalni ezekről a kérdésekről.”

- zárta rövidre a bennfenteskedést.

link Forrás

A keleti vakcinabeszerzés kritikáit úgy kommentálta, hogy "lehetne mindenfélét hőbörögni Moszkva és Peking ellen," de ha nem ápolna kiváló viszonyt az Orbán-kormány a két országgal, akkor most nem lenne ennyi oltás Magyarországon.

„Most komolyan nekünk magyaroknak kéne a világban az észt osztani?”

- tette hozzá. Majd elárulta, hogy egy afrikai mondást tekintenek irányadónak, miszerint

ha kisegér vagy, akkor mindegy, hogy az elefántok szeretkeznek vagy háborúznak, észnél kell lenned.

link Forrás