15 ember meghalt, 400 pedig eltűnt a bangladesi rohingya menekülttáborban keletkezett tűz miatt

március 23., kedd 12:48

Legalább 15 elszenesedett holttestre bukkantak a mentőcsapatok a délkelet-bangladesi rohingya menekülttáborok területén, ahol hétfőn hatalmas tűz ütött ki, megsemmisítve menedékszállások ezreit.

Louise Donovan, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) bangladesi szóvivője kedden arról számolt be, hogy a tűzben körülbelül 560 ember sérült meg, további legalább 400 ember eltűnt. Az UNHCR szerint mintegy 45 ezer ember maradt hajlék nélkül a tűz miatt, amely még éjszaka is tombolt.

A halálos áldozatok közül legalább hárman gyerekek voltak, jelenleg is zajlik a további áldozatok keresése - mondta egy helyi kormánytisztviselő.

Fotó: STRINGER/Anadolu Agency via AFP

A helyi rendőrség egyelőre még vizsgálja a tűz okát, mely az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) keddi helyzetértékelése szerint legalább 87 ezer embert érintett.

A Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) közleménye szerint több mint ezer alkalmazott és önkéntes működött együtt a tűzoltókkal, a táborok lakóival és egyéb szervezetek alkalmazottaival a mentési munkálatokban és a tűz oltásában, mely 6 órán keresztül tartott.

Fotó: STRINGER/Anadolu Agency via AFP

A rohingya kisebbségnek több mint egymillió tagja él a bangladesi menekülttáborokban. A népcsoport a világ legnagyobb hontalan közössége. A buddhista többségű Mianmarból több mint 700 ezer rohingya menekült át a szomszédos Bangladesbe, miután a hadsereg 2017 augusztusában tisztogató műveletbe kezdett azt követően, hogy rohingya felkelők mianmari biztonsági állásokat támadtak meg.

A mianmari hadsereg műveletét ENSZ-képviselők a "népirtás jegyeit magán viselő etnikai tisztogatásnak" minősítették. A mianmari kormány tagadta, hogy a biztonsági erők tömeges nemi erőszakokat és gyilkosságokat követtek el, illetve lakóházak ezreit gyújtották fel. (MTI, Guardian)