Több mint 100 civilt, köztük gyerekeket öltek meg a mianmari hatóságok szombaton

Szombat volt a legvéresebb nap Mianmarban a február elsején történt katonai puccs óta, a Myanmar Now nevű oldal szerint szombaton országszerte 114 embert ölt meg a hadsereg. Az ENSZ egyik megfigyelője szerint 

amit a mianmari hadsereg művel, az felér a tömeggyilkossággal. A puccs óta folyamatosak a harcok Mianmar nagyobb városaiban a hatalomátvétel ellen tiltakozók és a fegyveres erők között. Ezekben az összecsapásokban szombaton a fővárosban, Yangonban 27, az ország második legnagyobb városának számító Mandalayban 40 ember vesztette életét, köztük egy 13 éves kislány. 

Vidéken is folyamatosak a harcok, az ország középső részén található Szagaing régióban is volt az összecsapásoknak egy 13 éves áldozata. A thai határhoz közel pedig a hadsereg a karen nevű helyi etnikai kisebbség tagjaival harcol, akik korábban elfoglaltak egy katonai támaszpontot, megölve 10 katonát. A hadsereg válaszul szombaton karen falvakat bombázott. 

Mindez a mianmari fegyveres erők napján történt, amelyet katonai felvonulással ünnepelt a hatalmat átvevő hadsereg. Az 1945-ös japán megszállással szembeni ellenállást ünneplő rendezvényre 8 ország - Oroszország, Kína, India, Pakisztán, Banglades, Vietnam, Laosz és Thaiföld - küldte el a képviselőit, Oroszország egyenesen miniszteri szinten képviseltette magát. Az orosz és kínai támogatás különösen fontos a juntának, mert az ENSZ biztonsági tanácsának állandó tagjaiként bármilyen komolyabb lépést blokkolni tudnak. 

Mindeközben tizenkét ország katonai vezetői közösen ítélték el a hadsereg vérengzéseit.  "Mint vezérkari főnökök elítéljük, hogy a mianmari hadsereg és az őt támogató biztonsági erők halálos fegyvereket használnak fegyvertelen emberek ellen. Egy hivatásos hadsereg katonáinak tiszteletben kell tartaniuk a rájuk vonatkozó nemzetközi normákat, és felelősséget kell vállalniuk azért a népért, amelyet szolgálnak" - olvasható Ausztrália, Dánia, Dél-Korea, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Németország, Olaszország és Új-Zéland katonai vezetőinek közös közleményében. 

A mianmari hadsereg február 1-én vette át a hatalmat a demokratikusan megválasztott vezetéstől, mondván, hogy Aung Szan Szú Kjí és az általa vezetett Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) elcsalta a november 8-i választást. Mindez azért is furcsa, mert Mianmar eddig is csak részleges demokrácia volt, amely felett az országot évtizedekig irányító hadseregnek eddig is komoly ellenőrzése volt. Aung Szan Szú Kjít őrizetbe vették és azóta is fogva tartják. (Reuters)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.