Csak humorizált az ember, aki francia kormánytagokat vádolt a karanténszabályok megsértésével

járvány
2021 április 05., 07:14

"Humornak szánta" kijelentéseit a francia M6 televízió forrása, aki egy riportban névtelenül nyilatkozva korábban azt állította, hogy miniszterek is részt vettek a Párizs belvárosában a járványügyi korlátozások alatt tartott illegális luxusvacsorákon.

Gabriel Attal francia kormányszóvivő, akit Pierre-Jean Chalencon azzal gyanúsított, hogy illegális vacsorán vett részt.
photo_camera Gabriel Attal francia kormányszóvivő, akit Pierre-Jean Chalencon azzal gyanúsított, hogy illegális vacsorán vett részt. Fotó: ARTHUR NICHOLAS ORCHARD/Hans Lucas via AFP

Az M6 televízió a hét végén adta le riportját, melyben rejtett kamerás felvételeket is bemutattak. Ezek állításuk szerint Párizs egyik előkelő negyedében készültek egy illegális étteremben, melyben a vendégek nem tartották be a járványügyi szabályokat: nem tartottak kellő távolságot, és nem viseltek maszkon.

A riportban kitakart arccal megszólalt az egyik szervező is, aki műgyűjtőként azonosította magát, és arról beszélt, hogy a héten két-három hasonló, illegális étteremben is vacsorázott, és ezeken a helyeken miniszterekkel is találkozott.

A névtelen nyilatkozó kilétét a közösségi médiában hamar leleplezték. Ezt megkönnyítette, hogy ő, Pierre-Jean Chalencon egyrészt műgyűjtő, másrészt ő a riportban bemutatott helyszín, a Vivienne Palota tulajdonosa. Chalencon az AFP hírügynökségnek eljuttatott közleményében elismerte, hogy valóban ő hallható a riportban. Ebben a közleményben írta, hogy a miniszterekre vonatkozó megjegyzését "humornak szánta".

Chalencon amúgy februárban egy közösségi médiában megosztott videójában már beszélt arról, hogy saját otthonában szokott ebédeket és vacsorákat szervezni Christophe Leroy séffel. A felvételen azt állította, hogy hamarosan a kormányszóvivőt, Gabriel Attalt is vendégül látja. Attal vasárnap este azt közölte, hogy csak most fedezte fel ezt a felvételt. Sietve kijelentette, hogy nem is ismeri Chalencont, és soha sem vett részt ilyen vacsorán. Azt is kizártnak tartja, hogy bármely kormánytag részt vett volna rajtuk. "Egy percig sem hiszem el. Egy kormánytag, egy felelős politikus nem akármilyen állampolgár. Létezik a példamutatási kötelezettség, ezzel mindannyian tisztában vagyunk" - mondta. (Via MTI)