Liftezni is lehet majd a Brazíliában épülő gigantikus Krisztus-szoborban

Hatalmas Krisztus-szobrot építenek Brazília déli részén, Encantado városában. A szobor a Rio de Janeiróban található Krisztus-szoborhoz hasonlóan néz majd ki, de annál magasabb lesz.

A készülő szobor 2021. április 9-énFotó: SILVIO AVILA/AFP

A szobor alapját még 2019-ben kezdték el építeni, a fejét és kinyújtott karjait ezen a héten helyezték el az állványzaton. A tervek szerint az év végére készül el a szobor, amit az Association of the Friends of Christ (Krisztus Barátai Egyesület) építtet.

A szobor a Védelmező Krisztus nevet kapja majd, és ha befejezik, talapzattal együtt 43 méter magas lesz, vagyis öt méterrel magasabb, mint a riói Megváltó Krisztus szobra. A szobor széttárt karjai közti távolság 36 méter lesz, ami 8 méterrel nagyobb a riói szobornál. Lesz benne lift is, a tetején pedig kilátó.

A szobor építése 350 ezer dollárba, vagyis több mint 105 millió forintba kerül, ezt teljes egészében adományokból finanszírozzák. (France24)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.