Imamoglu: Tönkretenné Isztambul ivóvízellátását a török kormány csatornaépítési terve
2019 december 26., 18:37
Puccsal ér fel megkérdőjelezni Erdoğan őrült tervét
A török hatóságok a héten letartóztattak tíz nyugalmazott admirálist, akiket azzal vádolnak, hogy “az állam biztonsága és alkotmányos rendje elleni bűncselekményeket” akartak végrehajtani, vagyis gyakorlatilag meg akarták puccsolni a török kormányt. Mi volt az admirálisok bűne? Hogy száz nyugalmazott tengernaggyal együtt aláírtak egy nyílt levelet, amely szerint Recep Tayyip Erdoğan elnök legújabb megalomán beruházása nagyon nem jó ötlet, mert veszélybe sodor egy, Törökország biztonsága szempontjából nagyon fontos nemzetközi egyezményt.
Ez a megalomán projekt nem más, mint hogy Isztambul körül egy, a Boszporusz tengerszorossal párhuzamos új csatornát vágjanak a Márvány-tenger és a Fekete-tenger között. Az admirálisok előtt már tiltakoztak a terv ellen diplomaták, környezetvédők, no meg az isztambuliak. Ez viszont egyáltalán nem hatotta meg a török kormányt, Erdoğan álma így várhatóan megvalósul, akkor is, ha emiatt százakat kell börtönbe csuknia, vagy egész ökoszisztémákat tönkretennie.
Csatorna Isztambul körül
Erdoğan elnök több nagy, sőt, óriási infrastruktúra projektet is megálmodott már, új repülőtereket, hidakat, utakat, amelyeket ő maga is csak “őrült projekteknek” becéz, gondolom viccesen. Ahogy viszont a valaha jobbközép politikus 18 év kormányzás alatt egyre inkább egy agresszív, ellentmondást nem tűrő autoriter vezetővé vált, az ilyen viccein valószínűleg csak kínos kötelességtudatból nevetnek a környezetében lévők. Az őrült projektek legőrültebbje pedig az Isztambul-csatorna, ami pont az, aminek hangzik: egy csatorna a közel 15 és félmilliós török város körül.
A csatornáról Erdoğan már 2011 óta álmodozik, de valamiért az elmúlt másfél évben érezte elérkezettnek az időt, hogy meg is valósítja a projektet. A 45 kilométer hosszúra tervezett csatorna Isztambul nyugati oldalán kötné össze a Márvány-tengert és a Fekete-tengert, ezzel a török várost gyakorlatilag szigetté téve a Boszporusz természetes csatornája és az elnök új csatornája között. Az építkezésre 12,9 milliárd dollárt, vagyis mai árfolyamon nagyjából 3880 milliárd forintnak megfelelő összeget szán a török kormány.
Ha ennyi pénzt hajlandók elverni erre, akkor biztos fontos, hogy megépüljön - gondolhatnánk. A kormány szerint nagyon helyesen gondolnánk, mert az Isztambul közepén áthaladó Boszporuszon óriási a hajóforgalom, évente 48 ezer hajó halad keresztül a városon, köztük tankerhajók, teherszállítók, hadihajók, veszélyes rakománnyal, amelyek egy baleset esetén komoly veszélybe sodornák az isztambuliakat. Az isztambuliaknak viszont egész más a véleménye, sokan ugyanis nemcsak gyűlölik a csatorna ötletét, de fölöslegesnek is tartják.
A török építészek és mérnökök szövetségének városi vezetője, Cevahir Efe Akçelik a Guardiannek például azt mondta, hogy a városban az elmúlt 10 évben tíz százalékkal csökkent a hajóforgalom. Ennek részben az az oka, hogy az időközben kiépült olajvezetékek miatt sokkal kevesebb olajat és földgázt kell tankerhajókon szállítani. A hajóbaleset is sokkal kevesebb, hála a hajózás technológiai fejlődésének. A projekt valódi célja így sokkal inkább az ilyen megaprojektekkel együtt járó GDP-növelés és területfejlesztés lehet, arról már nem is beszélve, hogy Erdoğan ezzel politikai örökségét Törökország földrajzába vésheti.
Így nyírd ki a tengered
A projektet viszont nemcsak azért ellenzik nagyon sokan, mert nagyrészt fölösleges, hanem mert valószínűleg rettentő káros is, nemcsak a környéken élőkre, de egész ökoszisztémákra nézve. A tervezett útvonal erdőkön, termőföldeken, mocsárvidékeken és ókori városok romjain vágna keresztül. Beépítené például a város melletti Küçükçekmece lagúnát, ami számos ritka madár vándorlási útvonalának fontos állomása, sőt, egyes fajok költőhelye is. Az isztambuliak egyik legnagyobb problémája, hogy az Isztambul-csatorna elvágná a várost a legfontosabb vízforrásaitól, a Terkos tótól és a Sazlıdere víztározótól. Ezt a kieső vizet csak úgy lehetne pótolni, ha Isztambul európai oldalon lévő részére is az ázsiai oldalon lévő, még Ankarán is túl található Sakarya folyóból pumpálnak vizet, ami nagyon drága, ráadásul mire onnan elér a víz Isztambul nyugati felére, nagy a szennyeződés kockázata.
Már ez is elég nagy baj, de ennél sokkal nagyobb kockázat az, hogy mit tehet a csatorna a Márvány-tengerrel. A Fekete-tenger és a Márvány-tenger elég eltérő adottságokkal bíró ökoszisztémák, amelyek között a Boszporusz szorosa természetes összekötést biztosít, sokan viszont attól tartanak, hogy az új csatorna ezt már nem tudná megtenni anélkül, hogy ez az érzékeny egyensúly fel ne boruljon. A Fekete-tenger kevésbé sós, viszont organikus tartalmában sokkal gazdagabb, mint a Márvány-tenger, ráadásul 50 centivel magasabban van a vízszintje. A Boszporusz áramlatainak köszönhetően most a Márvány-tenger sósabb vize áramlik észak felé, de a projekt ellenzői szerint félő, hogy ha a kettőt mesterségesen összenyitják, a csatornán már fordítva folyna a víz. Ebben az esetben elképzelhető, hogy a Fekete-tengerben lévő baktériumok és egyéb organizmusok átfolynának a Márvány-tenger oxigéndúsabb vizeibe. Ez egyrészt ahhoz vezethet, hogy egész Isztambult átható záptojás szag árasztja el, ahogy a vízbe kerülő baktériumok az oxigént felhasználva kéngázt termelnek. Egyes oceanográfusok szerint pedig ez a folyamat 30 év alatt teljesen kiirthatja az életet a Márvány-tengerből.
Ha a vízhiány, az átható bűz és az ökológiai összeomlás nem lenne elég, egyes kritikusok szerint a csatorna megépítésével a földrengések kockázata is megnőne Isztambulban, ugyan ezt a török katasztrófavédelem vezetője tagadta.
Mindezek miatt sok isztambuli gyűlöli az egész projektet. Isztambul polgármestere, a legnagyobb török ellenzéki párthoz tartozó Ekrem Imamoglu jogi úton próbálta megakadályozni az építkezést, több civil szervezettel, például a Greenpeace-szel együtt, ezeket viszont az állami hatóságok gyakorlatilag semmibe vették. Az építkezés ellen aláírásgyűjtés is indult, amit több mint 70 ezer isztambuli támogatott, de mindezek ellenére a török környezetvédelmi hatóság januárban megadta a szükséges engedélyeket. Erdoğan még 2020 januárjában annyival letudta az ügyet, hogy azt nyilatkozta, akár tetszik, akár nem, a csatorna meg fog épülni.
Kibicnek puccs a neve
Míg a török kormány az isztambuliak aggályait egyszerűen figyelmen kívül hagyta, a héten 104 nyugalmazott admirális aggályoskodása valamiért ennél sokkal jobban felbőszítette Erdoğant. A tengernagyok a héten aláírtak egy nyílt levelet, amelyben abbéli félelmüket fejezik ki, hogy ha felépül az Isztambul-csatorna, akkor újra kell tárgyalni a Montreauxi egyezményt, azt az 1936-ban elfogadott nemzetközi megállapodást, amely a Fekete-tenger és a Földközi-tenger közötti tengeri útvonalak használatát szabályozza. Pontosabban egy útvonal két részét, a Fekete-tengertől ugyanis úgy lehet kijutni a Földközi-tengerre, hogy az ember lehajózik a Boszporuszon a Márvány-tengerhez, onnan pedig a Dardanellákon át a Földközi tengerre. Ez a két tengerszoros így stratégiai fontosságú a nemzetközi hajózásban, és mindkettő Törökországban van.
A tengernagyok szerint az egyezmény kulcsfontosságú, ennek köszönhetően maradhatott például Törökország semleges a II. világháborúban, mert lényegében demilitarizált övezetté tette a Fekete-tenger és a Földközi-tenger közötti útvonalat. A nyílt levél szerint
minden olyan terv, ami az egyezményt vita tárgyává teheti, Törökország nemzeti szuverenitását fenyegeti, például azért, mert ötleteket adhat a Törökországgal nem olyan jó viszont ápoló Oroszországnak. Azt, hogy a megaprojekt felkavarhatja a Montreaux-i egyezmény állóvizét, nem az öreg tengerészek találták ki, 120 volt török nagykövet adott ki erről közleményt pár nappal korábban, erre reagált aztán a 104 admirális. Erdoğan szerint viszont hülyeség az egész, mert az egyezmény csak a Boszporuszra és a Dardanellákra vonatkozik, az ő csatornájára nem. A tengernagyoknak pedig azt üzente, hogy
nyugalmazott tengerészeknek nem dolga, hogy olyan kijelentéseket tegyenek, amik szinte puccsra célozgatnak. Törökországban persze puccsal fenyegetőzni vagy valakit puccsistának nevezni sokkal komolyabb dolog, mint a világ nagy részén, Törökországban ugyanis szinte hagyománya van annak, hogy a hadsereg időnként átveszi a hatalmat és a neki tetsző, az Attatürki restauráció megszabott irányának a katonai vezetés szerint jobban megfelelő irányban pofozza a török politikát. Az 1960-as és 80-as évek között három puccs is volt, legutóbb pedig 2016-ban próbálta a hadsereg átvenni a hatalmat Erdoğantól.
Nem csoda talán, ha az elnök kicsit paranoiás, ha katonai vezetők, vagy ez esetben volt katonai vezetők ötleteket adnak, hogy mit hogyan kellene csinálnia a civil kormánynak, de talán az sem áll távol az Erdoğan-féle autokratáktól, hogy kihasználjanak egy ilyen lehetőséget a kritikusaik elhallgattatásához. Ha még egy levelet sem lehet aláírni a kormány terve ellen anélkül, hogy államellenes összeesküvéssel vádolnák az embert, kinek van kedve még pattogni? Inkább kezd barátkozni a záptojásszaggal.