Ősz előtt nem vizsgálják központilag, hogy mennyi antiteste termelődött a kínai vakcinát kapóknak

Egészségügy
2021 április 14., 05:38

Elképzelhető, hogy ősszel a Semmelweis Egyetemen “a védettséget figyelő, vagyis az antitest kimutatására irányuló vizsgálatot kezdeményez” - mondta Merkely Béla rektor a Népszavának. A napilap arról érdeklődött nála, hogy készülnek-e tesztvizsgálatokkal ellenőrizni, hogy a hazai beoltottakban ténylegesen termelődnek-e antitestek.

A kérdés főként amiatt merült fel, mert egyre több tapasztalat igazolja világszerte, hogy egyeseknél a kínai Sinopharm vakcina második adagja után sem alakul ki elegendő védettség. Van olyan hely, például az Egyesült Arab Emírségek, ahol emiatt harmadik adag beadásával kísérleteztek. De bármelyik vakcina esetében előfordulhat, hogy a szervezetben nem alakul ki megfelelő védettség.

A megkapott vakcina hatásossága az ELISA-teszt nevű, nagy pontosságú laborvizsgálattal mutatható ki - mondta a Népszavának Rusvai Miklós virológus. Ez magáncégeknél végeztethető el, jellemzően 10 és 20 ezer forint közötti áron. Ez a teszt ugyanúgy alkalmas a betegségen átesettek és a beoltottak védettségi szintjének pontos megállapításához.

A lapnak nyilatkozó magánlaborosok megemlítették, hogy sokan türelmetlenek és túl korán mennek el a vizsgálatra, pedig azt nem érdemes előbb elvégeztetni, mint a második oltást követő 10-12. nap.

Egyelőre még kevés tesztet végeztek el magánlaborokban ahhoz, hogy a nyilatkozók következtetést tudjanak levonni a Sinopharm hatásosságáról. A Kelen-Kórház nevű privát laborban viszont hónapok óta szisztematikusan figyelnek 55, Pfizerrel beoltott embert. Mind az 55-nél rendben termelődtek antitestek, a szintjük a negyedik hónap után kezdett csökkenni, a labor adataiból úgy tűnik, hogy hat hónap után lehet szükség újabb oltásra. De ez kicsi minta, nem pedig nagy, reprezentatív vizsgálat.