A sümegi fideszes polgármester élettársának diplomáit is visszavonhatják a hamis érettségi bizonyítványa miatt

bűnügy
2021 április 20., 08:01

A Pécsi Járási Ügyészség indítványozza, hogy kobozzák el a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetője, Szabó Krisztina hamis érettségi bizonyítványát, írja a Magyar Narancs. Szabó egyben a fideszes polgármester, Végh László élettársa is.

2020 májusában Sümeg ellenzéki vezetője, Kovács Mihály (Élhetőbb Városért) tett feljelentést közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt, majd a rendőrség egy házkutatás során lefoglalta Szabó Krisztina érettségi bizonyítványát.

Szabó a gyanú szerint hamis érettségi bizonyítványt nyújtott be, amikor 2011-ben a győri központú Nyugat-magyarországi Egyetemre (ma Széchenyi Egyetem), majd 2018-ban a Pécsi Tudományegyetemre jelentkezett. A nyomozás február 17-én lezárult, megállapították, hogy az érettségi bizonyítvány valóban hamis, a Szabó Krisztina nevére Budapesten kiállított érettségi bizonyítványnak nincs törzslapja az azt kiállító gimnáziumban, illetve Szabó neve nem található sehol az osztályanyakönyvben. Emellett kiderült, hogy a pecsét és az aláírások sem valódiak.

Szabó 1995. május 23-ig egyébként a tapolcai Batsányi János Gimnázium levelező tagozatos tanulója volt, a hamis érettségi bizonyítványa szerint azonban egy fővárosi intézményben érettségizett. Szabó 1995. május 23-ig volt a tapolcai gimnázium tanulója, abban az évben pedig május 8-án kezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák.

Bár a rendőrségi nyomozás végén megállapították, hogy az okirat-hamisítás büntethetősége időközben elévült, jogászok szerint, ha az érettségi bizonyítvány hamis, akkor érvénytelennek kell majd tekinteni a munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú, szakirányú végzettségét is. Vagyis érvénytelenek lehetnek Szabó egyetemi diplomái, amikkel munkahelyeket töltött be, ahol éveken át vett fel fizetést.

Szabó Krisztina az ügy kirobbanása óta egyetlen médium ellen sem indított helyreigazítási vagy jó hírnév megsértése miatt pert, a hamis bizonyítvány tényét kimondó rendőrségi határozattal szemben pedig nem fellebbezett.

Végh László (középen, nyakkendőben) és felesége, Szabó Krisztina, aki a kép jobb szélén áll
photo_camera Végh László (középen, nyakkendőben) és felesége, Szabó Krisztina, aki az asztalfőn ülő férfi mögött áll Fotó: Végh László/Facebook

A Magyar Narancs megemlíti, hogy a történtek után, március 2-án, mint a sümegi kistérség vezetője, Végh László megemelte élettársa, vagyis Szabó fizetését 861 ezer forintról több mint 1,6 millió forintra.

Végh április 8-i videójában a rendőrségi vizsgálat megállapításait részben tagadta, részben hamisnak mondta, majd úgy fogalmazott, szerinte fake newsról van szó. A videót Végh azóta törölte Facebookról.

Kovács Mihály az ügyben megkereste a Széchenyi Egyetem rektorát, Földesi Pétert és a Pécsi Tudományegyetem rektorát, Miseta Attilát is. Miseta válaszában közölte, hogy megkereste a Pécsi Rendőrkapitányságot a hamis érettségi miatt, és elkezdik az ilyenkor szükséges lépések megtételét. Az egyetem várhatóan visszavonja Szabó diplomáit. (Magyar Narancs)