Most minden pont olyan, mint egy igazi nagy rangadós győzelem után: az izgatottságtól alig aludtam valamit, mert újra meg újra átfutottam az ezerszer látott híreket is, hogy el tudjam hinni, hogy megtörtént a hihetetlen, és győztünk. Először is mi, meccsre, néha unalmas, gyakran szar, de mégis igazi, ugrálós-kiabálós-ölelkezős-sörözős meccsre járó, hagyományos értelemben vett szurkolók. És mi, fotelszakértők is, meg mi is, akik egy csapatot se követünk, csak a jó focit meg a menő csapatokat szeretjük nézni a tévében. Nem is beszélve rólunk, akik nemcsak szemmel követjük, de rúgjuk is a labdát a pályán.

Bár a hús-vér szurkolók nélküli fociról, vagyis egy tévés nézettségek alapján újraszabott, fociszerű látványosságról álmodó maroknyi klubvezető és mohó tulajdonos szívbaj nélkül tönkretette volna az összes nemzeti bajnokságot, vébét és Eb-t, kiderült, hogy mindent nem lehet megcsinálni. És főként kiderült, hogy mennyire nem volt igaza a kiégett okoskodóknak és károgóknak, akik az elkerülhetetlenről meg a pénz uralmáról beszéltek, meg arról, hogy attól, hogy a focit sokkal többen nézik tévében, mint a helyszínen, a szurkolók már nem számítanak semmit, csak a múlt aranyos, fura kövületei. Hogy mekkorát tévedtek azok, akik cinikusan azt gondolták, hogy a foci sima tévés látványosság és azon belül összehangolt atlétikai produkció, nem pedig olyan, mély lelki szükségleteket kielégítő rituális színház, ahol az egyik legfontosabb dolog éppen az, hogy az esélytelen Kicsi bármikor kiejthesse a Nagyot. Még akkor is, ha a gazdagabb a valóságban a legtöbbször úgyis győz.

Kedden pár óra alatt világossá lett, hogy a foci lelke minden kiégett legyintgetés ellenére sem vált üres szlogenné, hanem nagyon sok embernek jelent valamit. Annyit a jelek szerint biztosan, hogy meg tudja akadályozni ennek a csodás jelenségnek a pikk-pakk tönkretételét.

Én 1989 óta nem éreztem magam közügyben ilyen mámorosan jól, úgyhogy ünneplésből és az angol szurkolók iránti tiszteletadásból ma mezben ügyelek. A forradalom tisztaságának jegyében be kell viszont vallanom, hogy a sálat csak a fotó kedvéért vettem fel: