Gyurcsány: Gané emberek vagytok

vers
2021 április 26., 12:11
A költő 2018-ban, önálló estjén szaval.
photo_camera A költő 2018-ban, önálló estjén szaval. Fotó: botost/444.hu

Gyurcsány Ferenc DK-s pártelnökben megpattant valami annak a hírnek az olvastán, hogy az Orbán Ráhel-közeli állami cég, a Magyar Turisztikai Ügynökség fizetett influenszer-kampányt indított a terasznyitás ünneplésére, olyan celebek instás posztjaival, mint Dobó Kata, Király Linda vagy Annoni Zita.

Bár az ilyen influenszerkampányok a magán- és állami gazdaságban is kifejezetten gyakoriak, Gyurcsány Ferencben pont ez a hír ébresztette fel újra a legendás „Jól alszik, Viktor?” beszéde, vagyis 2013 óta szunnyadó, ordítva-bömbölve nevettető, nagybetűs Entertainert.

link Forrás

Ami különösen adekvát attól a Gyurcsánytól, aki egy ideje saját magát közösségi médiás influenszerként pozicionálja. Íme az influenszer-politikus irodalmi értékű közleménye arról, hogy már azt is szar, de legalábbis istállótrágya-szerű embernek tartja, aki leáll egy influenszerrel:

"Gané emberek vagytok.

Celebeknek fizettek a terasznyitást ünneplő posztjukért. Pénzt adtok azoknak, akiknek amúgy is van mit a tejbe aprítaniuk, ráadásul azért, hogy kávézók, éttermek teraszain ücsörögjenek.

Miközben milliók nem tudnak egy kólát se meginni a helyi presszóban.

Ünnepeltetitek a kormányt közpénzből Orbán Ráhel irányításával, közben tízszer annyian halnak meg nálunk, mint Ausztriában.

Éljen a keresztény erkölcs, az élet védelmének elsőbbsége.

Végtelen az erkölcsi romlottságotok.

Gyomorforgató, amit csináltok."

Gyurcsány közleménye minden olvasásra egyre versszerűbb és egyre erősebb. Ez nem kerülte el irodalmi elemzőnk, Uj Péter figyelmét:

„Ferenc költészetéhez idő kell. Ma már korszakosnak tűnő, »Jól alszik, Viktor« című művének jelentőségét, verstani tökéletességét és erejét is csak évekkel később fedeztem fel, elsőre engem is csak a retorikai lendület, illetve a szituációs humor, az előadás pantomimszerűen eltúlzott gesztusai ragadtak meg.

Ez az új vers már-már közelíti a Jól alszik színvonalát, bár azt a verstani bravúrt, a klasszikus időmértékes ritmika és a magyaros verselés összhangját, amit Ferenc előtt csak Vörösmartynál figyelhettünk meg, ez a Gané sajnos nem hozza. Tesz rá kísérletet, de a »Gané emberek vagytok./Celebeknek fizettek/a terasznyitást ünneplő posztjukért.” talán valamivel elmarad a „Jól alszik, Viktor/– kérdezem én« frenetikus hatása, dühödt ritmikájú lüktetése mögött.

Ahogy a Jól alszikban, itt is megfigyelhető a Vörösmarty-hatás nemcsak a már említett verstani/ritmikai dimenzióban, de Vörösmarty utolsó, legfontosabb, »Vén cigány«-korszakának magyarnótásan széles, ugyanakkor mélyen, szinte irracionálisan (spirituálisan) elkeseredett, a Sturm und Drang legnagyobb sötét pillanatait a idéző gesztusrendszerében is, amely a magyar közönség számára legkézzelfoghatóbban elsősorban Latinovits Zoltán legendás előadásainak emlékképeiben jelenhet meg.

Ugyanakkor ebben az új Gyurcsány-munkában már határozottan érezhető a másik nagy mester, József Attila hatása is, a már nem annyira vonalas kommunista, de
a proletariátus problémáira a magyar irodalomban példátlan lírai érzékenységgel és hitelességgel reagáló korszakból. A határozott, harcos, szinte mozgalmian proletáröntudatos, de végül mégis valamiféle irracionális megnyugvást, az előbbivel össze alig egyeztethető, szinte vallásosan lemondó, morális nyugvópontot kereső retorikai fordulat a végén is megidézi nekem József Attilát.”