300 millióból forgat tévéfilmet Eperjes Károly “Krisztus inge” címmel

MŰVÉSZET
2021 április 28., 09:00

Már folyik Eperjes Károly (Leopold atya) tévéfilmjének forgatása, ami egy ferences diákból lett ávós vallatótiszt és egykori szerzetestanára, Leopold atya kapcsolatán keresztül dolgozza fel a magyarországi szerzetesrendek feloszlatásának történetét.

photo_camera Fotó: Adrienn Szabo

A filmet Hábermann Jenő producer cége, a Film-Art Stúdió gyártja a Nemzeti Filmintézet 300 milliós támogatásából. Címzetes prépost könyvéből ritkán készül film, Várnai Péter művével most ez történt meg. A forgatókönyvet ebből Petrik Andrással és Horváth Áronnal együtt maga Eperjes írta, aki rendező és főszereplő is egyben. Eperjest Pájer Róbert segíti a rendezésben, az operatőr Csukás Sándor, a látványtervező Fekete Mónika.

A film valós történelmi eseménysort dolgoz fel.

Az egyházakkal ellenséges kommunisták a hatalomátvétel után keményen lecsaptak a szerzetesrendekre. 1950 nyarának elején több hullámban közel 2000 szerzetest pakoltak teherautókra és szállítottak a rendházukból más egyházi ingatlanokba, hogy a kormányzat csak ezután kezdjen egyáltalán tárgyalni a katolikus egyházzal. Augusztus 30-án Grősz József kalocsai érsek már alá is írta az egyezményt az állammal, ami lényegében kommunista állami irányítás alá helyezte a magyar katolikus egyházat. (Grősz jutalma az volt a kényszerű behódolásért, hogy a következő évben már le is tartóztatták, koncepciós perben 15 évre ítélték. De 55 októberében kiengedték, 56-ig házi őrizetben tartották, hogy a hatalom által megtört főpap 57-ben csatlakozzon a hatalomközeli békepapi mozgalomhoz, sőt még a Hazafias Népfront elnökségének is tagja lett.)

Eperjes 1950-ben játszódó filmjének főszereplője a koholt vádakkal börtönbe vetett ferences Leopold atya, akire egykori tanítványát állítják rá, hogy beismerő vallomást kényszerítsen ki belőle. A nagy költségvetésű tévéjátékok szerelmesei már előre dörzsölhetik a kezüket, ugyanis Nemcsák Károly is a főszereplők között van.