Lázár azzal számol, hogy Simonka a bíróságon fejezi be a politikai pályafutását

Simonka Györggyel az én problémám nem az, hogy itt van, hanem hogy ide került, mármint hogy közénk került” - mondta Lázár János a Telexnek Mezőhegyesen, ami éppen az emlegetett Simonka György választókerületében van. A lap a képviselőtársa korrupciós ügyeiről kérdezte Lázárt, amire azt mondta, hogy

 Simonka a bíróságon fejezi be a politikai pályafutását. A békési fideszes ellen többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. A vád szerint közeli családtagjai és bizalmasai részvételével épített ki céghálót vissza nem térítendő EU-s támogatások megszerzésére. Egyébként Mezőhegyesen Lázár és Simonka már az önkormányzati választásokon is egymás ellen indította a saját polgármesterjelöltjeit

Simonka Görgy Orbán Viktornál 2020-banFotó: Simonka György/Facebookk

A ménesgazdának előállt Lázár arra jutott, hogy „sokat segítenének a Fidesznek, ha ezek az ügyek nem lennének”, mert a Boldog István vagy Mengyi Roland elleni eljárások sem váltak a dicsőségükre. „Természetes, hogy ahol ennyi forrás van, ott megjelennek azok is, akik ebből részesedni akarnak. Az a lényeg, hogy melyik van többségben. Tehát először is azt kell vizsgálni, hogy mi a Fidesz szándéka.” Pont ezért úgy látja, hogy a jövőben a humánpolitikában a pártjának körültekintőbben kell eljárnia, „és a kockázatokat nem kell sokáig magunkkal vinni”.

Ugyanakkor a Fideszben továbbra is erősnek tartja az egymás iránti szolidaritást, de szerinte a hibázóknak be kellene látniuk, hogy azzal használnak, ha elmennek vagy hátrébb lépnek. „Nekünk is megvannak a terheink és megvannak a húzóink is, ez ilyen világ, de ez mindenhol így van” - mondta a politikus, aki egy másik kérdésre már azt mondta, hogy Mészáros Lőrinc villámgyors gazdagodását nem tartja korrupciónak. Az interjúban Lázár egyébként sokszor elmondta, hogy jól érzi magát. 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.