Az USA, Kanada és Norvégia hadseregeit is bevonja az EU a katonai együttműködésébe

eu
2021 május 06., 09:02

Brüsszelben védelmi együttműködéséről tárgyalnak csütörtökön a tagállamok miniszterei. Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter a találkozó előtt bejelentette, hogy a legfontosabb döntés arról szól majd, hogy három NATO-tagállamot is bevonnak egy EU-s katonai együttműködésbe, konkrétan a csapatok mozgósítását segítő intézkedésekbe.

A három EU-n kívüli hadsereg, amelyik részt vehet ezentúl az EU-n belüli katonai mobilitási programban: az USA, Kanada és Norvégia. A három közül az amerikai hadsereg messze a legjelentősebb, több tízezer katonát állomásoztat a kontinensen, a legtöbbet Németországban, de komoly létszámban vannak jelen Olaszországban és Lengyelországban is az EU területén.

Amerikai katonai helikopter érkezik a rotterdami kikötőbe.
photo_camera Amerikai katonai helikopter érkezik a rotterdami kikötőbe. Fotó: JERRY LAMPEN/AFP

A katonai együttműködés fő célja, hogy minél könnyebben lehessen mozgatni a katonákat az EU-n belül. Ehhez részben a szabályozáson kell módosítani, hogy minél gyorsabban kapjanak határátlépési engedélyt a katonák, részben pedig az infrastruktúrát kell megerősíteni, például hogy legyen elég híd, ami elbírja a tankokat. Az EU összesen 1,7 milliárd eurót szán 2028-ig a katonák mozgathatóságát segítő intézkedésekre.

A csütörtöki döntés értelmében ezek a könnyített csapatmozgási lehetőségek vonatkoznak majd az említett három ország katonáira is.

Az egész programot 2017-ben az orosz fenyegetésre válaszul indította el az EU, együttműködésben a NATO-val. (Reuters)