Gulyás Gergelynek valamiért muszáj egy mondatban emlegetnie a szemetet és a hajléktalanokat

május 6., csütörtök 11:45

Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely bő egy órát töltenek csütörtökönként az egy nappal korábban beküldött, alaposan megszűrt újságírói kérdésekkel. A szóvivő felolvas, a miniszter belemondja a kamerába az előre kitalált válaszokat. Múlt héten egyetlen kérdésünk ment át a rostán, éppen az, hogy mikor kérdezhetünk újra élesben. A válasz: „Reméljük, minél előbb”.

Gulyás szívesen válaszol számára kényelmes felvetésekre. A Magyar Fórum például ezen a héten a következőt „kérdezte”:

„Budapest elég siralmas állapotban van. Hajléktalan, ittas embereket lehet látni az utcákon, tereken, visszatértek a koldusmaffiák által mozgatott szerencsétlenek is. Autósok pedig a népligeti és a Flórián téri felüljáró állapotáról panaszkodnak, mert a lehulló betondarabok miatt veszélyben az ott közlekedők testi épsége. De nemcsak az autósok, hanem gyalogosok, kerékpárosok is kockáztatják ott a testi épségüket. A lezuhanó betondarabok pedig kárt tesznek a római kori műemlékekben is. A főváros mostani vezetése szerint minden rendben van, de ha mégsem, akkor az nem Karácsony főpolgármester hibája, hanem az előző főpolgármesteré. Hiába van például a Flórián téri felüljáró felújításáról a szerződés aláírva, a főváros illetékesei a munka megkezdéséről még mindig nem gondoskodtak. Annyira leköti az ellenzéki előválasztás a fővárosi vezetés minden idejét, energiáját, hogy még a felelősségükről is megfeledkeznek?”

Gulyás így kezdte a válaszát: „Részben politikai kérdés is, hogy ki hogy ítéli meg a főváros immár több mint másfél éve hivatalban levő vezetésének a teljesítményét. És miután úgy tűnik, hogy a főpolgármester úr a főpolgármesteri tisztséget arra használja fel, hogy miniszterelnök-jelölt lehessen, és ez csak ugródeszka számára,

talán érthető, miért van állandó és aktív kommunikáció, viszont lényegesen több közlekedési dugó, több hajléktalan és több szemét”.

Nem először fogalmazott így, néhány hete szinte szó szerint ugyanezt mondta, mintha szándékos kommunikációs fogásként beszélne egyszerre a fedél nélkül élő emberekről és a szemétről.

Legutóbb szó sem volt a kérdésben hajléktalanságról, a HetiTV egyszerűen azt kérdezte, milyen KRESZ-módosításra készülnek.

„Én most Budapesten úgy látom, hogy kerékpárral mindenki mindenhol, autóval viszont hosszabb ideje nem lehet a városban közlekedni. Tehát a 2019-ben bekövetezett budapesti váltás eredményeként leginkább több dugóval találkozhatunk több szemét és több hajléktalan mellett, ezt is tegyük hozzá, mert a köztisztasági helyzet, illetve a hajléktalanhelyzet is romlott Budapesten”- válaszolta Gulyás. A KRESZ-módosításról végül annyit tudtunk meg, hogy Révész Máriusz fog rá javaslatot tenni.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán