Két egyszerű, rövid versike, mégis mekkora forradalom - elovastam az első, szivárványcsaládoknak szánt magyar mesekönyvet

Először a méretén lepődtem meg: az első, szivárványcsaládokról szóló magyar nyelvű mesekönyv valójában egy aprócska, cserében vastag kartonpapírra nyomtatott lapozgató, aminek a teljes szövege nem tenne ki egy gépelt oldalnyit.

Nem véletlenül, ez ugyanis kifejezetten a legkisebb mesehallgatóknak szánt kötet, de két rövid, egyszerű verssel. Az első egy kisfiú és a cicája reggeléről, a másik pedig egy kislány és a kutyája estéjéről szól. A különlegességük annyi, hogy a kisfiúnak két anyja van, a kislánynak meg két apja, vagyis Szabó T. Anna fordításában egy apukája és egy apuja.

A minimálsztorik aranyosak és tudatosan hétköznapiak, a gyerekek pont úgy viselkednek bennük, mint a gyerekek, a háziállatokról és a szülőkről nem is beszélve.

A könyv hatásmechanizmusa igencsak hasonlít ahhoz, amit idősebb Pieter Bruegel vetett be az Ikárosz bukása című festményén, ahol a címadó hős nemhogy nem főszereplő, de alig lehet kiszúrni a jobb alsó sarokban.

A Micsoda család! Ikaroszai a szülők, akik megjelennek ugyan, de csak érintőlegesen, hiszen az egész nem róluk, hanem a gyerekekről meg az állataikról szól, az anyák és apák szerepe annyi, hogy ne csináljanak semmi különöset, hiszen az egész dolog csak addig különös, míg először lát ilyet az ember.

Szóval a könyvben természetesen nincs semmi botrányos, de még csak merész sem. Elina Braslina rajzai klasszak. Az illusztrátor annyira el akarta kerülni, hogy az egynemű szülők váljanak látványossággá, hogy az egyik rajzon a két apa szolid túlkompenzálásból sípulóverben alszik, ráadásul a díványon.

A 16 nyelvre lefordított könyvet nálunk a Szivárványcsaládokért Alapítvány adta ki.