Aki mostanában Sydney környékén felmászik egy dombtetőre, esélye van arra, hogy lenyűgöző látványban legyen része. Májusban indul ugyanis a hosszúszárnyú bálnák nagy éves vándorlása az Antarktisz-közeli táplálkozóhelyeikről a Nagy Korallzátonyhoz, ahol szaporodnak. Negyvenezer hatalmas emlősről van szó, így a dolog igen mutatós.
A faj annyira elszaporodott az Ausztrália környéki vizekben, hogy fontolgatják, hogy levegyék a veszélyeztetett fajok listájáról. De annyira elszaporodott, hogy biológusok szerint már annyian lehetnek, mint a kereskedelmi bálnavadászat elkezdése előtt voltak. Érdekes, hogy bár mindenfajta bálnavadászat tilos, a hosszúszárnyúak állománya sokkal nagyobb tempóban regenerálódik, mint a többi bálnafajé.
A nagyobb termetű barázdásbálnák közé tartozó, igen nagy melluszonyáról és látványos ugrándozásáról ismert hosszúszárnyút a hatvanas évekre majdnem sikerült kiirtani, hiszen az eredeti állománynak csak durván tizede maradt meg, amikor 1966-ban betiltották a vadászatukat. Az Ausztrália környéki vizekben ekkorra már csak összesen nagyjából ezer példány maradt meg. A háborítatlanság következtében mára negyvenezer fölé emelkedett a számuk ugyanezeken a vizeken, annak ellenére, hogy a ezt a fajt kifejezetten veszélyeztetik az óriási halászhálók és a megnövekedett hajóforgalom.
De elképesztő a szaporodási tempójuk: az, hogy ők az óceán nyulai, nem az én zsurnaliszta fordulatom, hanem idézet Olaf Meyneckétől, a Griffith University bálnakutatójától. Kollégája, a Murdoch Universityn oktató Joshua Smith az Economist kérdésére “biológiailag szinte valószínűtlennek” nevezte, hogy az Ausztrália-környéki állomány mostanában durván évi 1í százalékkal gyarapodik.