Magyarország-Portugália 0-3

Szalai Ádám: Sokkal erősebb portugál csapatot várok, mint a 2016-os Eb-n

A magyar válogatott csapatkapitánya a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, karrierje egyik legnagyobb eredménye, hogy a kapitányi karszalagot viselheti, és tökéletesen tisztában van ennek a súlyával.

„A legfontosabb szerepemet abban látom, hogy támogassam a csapattársaimat, valamint összetartó egységet hozzak létre a pályán és a pályán kívül egyaránt. Az öt évvel ezelőtti Európa-bajnokság fantasztikusan indult a számunkra, tudjuk jól, milyen fontos az első mérkőzés, de azzal is tisztában vagyunk, milyen csoportellenfeleink vannak, kikkel mérkőzünk meg a következő napokban. Taktikailag és védekezésben nagyon kell figyelnünk, labdával pedig bátran kell játszanunk. Sokkal erősebb portugál csapatot várok, mint a 2016-os Eb-n. Az öt évvel ezelőttinél sokkal erősebb portugál csapatot látok magam előtt.”