Szijjártó: Másfél-két hónappal járunk Európa előtt a gazdaság újranyitása tekintetében

POLITIKA
2021 június 29., 09:04

"A gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs első, összesen 13 javaslati pontból álló akcióterve már a kormány asztalán van, és a javaslatok döntő többségét már el is fogadta a kabinet," jelentette be kedden Szijjártó Péter. A külügyminiszter, aki egyben a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője is, nem ismertette, hogy pontosan miket tartalmaz a javaslatcsomag. A német TK Elevator új regionális szolgáltató központjának bejelentésén az MTI beszámolója szerint arról beszélt, hogy

"az elmúlt másfél év tapasztalatai azt mutatják, hogy Magyarország a járványkezelés helyes útját választotta, mivel sikerült letörni a harmadik hullámot, és a korlátozások feloldásával az emberek fokozatosan vissza tudnak térni a normális életükhöz."

A külügyminiszter szerint "hozzávetőlegesen másfél-két hónappal járunk Európa előtt a gazdaság újranyitása tekintetében, amely előny nagyjából 600 milliárd forintnyi nyereséget jelentett a magyar gazdaság szempontjából. Gyakorlatilag ekkora veszteséget sikerült elkerülni a gyors újranyitással." Arról, hogy az OECD 4,6 százalékra módosította az idei magyar GDP-növekedést, kijelentette, hogy

"4,6 százalékos növekedést jeleznek előre, de ez nem elég. Szeretném leszögezni, hogy ez nem elég, legalább 5,5 százalékos GDP növekedést szeretnénk elérni az esztendő végére, és ehhez nap mint nap meg kell küzdeni, nap mint nap meg kell nyerni a beruházásokért folytatott versenyeket".