Új-Zélandi tudósok fogsorbilincset fejlesztettek az elhízás kezelésére

TUDOMÁNY
2021 június 29., 06:53

Nem fogadta kitörő lelkesedés a közösségi médiában az új-zélandi Otago Egyetem kutatóinak legújabb fejlesztését, amit ők maguk "világelső fogyókúrás eszközként", bírálóik viszont inkább "kínzószerszámként" jellemeznek. Ez utóbbiban van is valami, az Otago Egyetem kutatói ugyanis egy olyan, az alsó és felső őrlőfogakra erősíthető mágneses berendezést fejlesztettek ki, amely megakadályozza, hogy a viselője két milliméternél szélesebbre nyithassa fogsorát. Vagyis azt, hogy bármilyen szilárd táplálékot fogyaszthasson.

Az egyetem a közleményében azzal büszkélkedett, hogy a klinikai vizsgálatok során az abban részt vevők "két héten belül átlagosan 6,36 kilót fogytak, ami arra ösztönözte őket, hogy folytassák útjukat a súlyvesztés érdekében". A kutatás vezetője, Paul Brunton, aki egyben az Otago Egyetem Egészségtudományi Karának vezetője is, a közleményben megjegyezte, hogy DentalSlim névre keresztelt szájzárukat fogorvosok rögzíthetik, a használója pedig vész esetén ki tudja nyitni, illetve könnyű fel- és leszerelni. Ő a találmányát a műtéti beavatkozások "non-invazív, gazdaságos és vonzó alternatívájaként" jellemezte.

link Forrás

Nem úgy kritikusai, akik szerint a szájzár "gyűlöletes" és "felkavaró". Többen jelezték azt is, hogy az elhízás, ami amúgy járványszerűen terjed a világban, sokkal komplexebb biológiai és szocioökonómiai faktorok következménye, nem olyasmi, amit az emberek szájának összebilincselésével meg lehetne oldani.

A felháborodás hatására az egyetem újabb és újabb közleményekben igyekszik tisztázni, hogy valójában maguk se gondolják, hogy önmagában a szájzár megoldást jelenthetne a kóros elhízásra. Mint utóbb magyarázták, azt valójában csak alternatívának szánják azok számára, akik műtéti úton keresnének megoldást a problémájukra.

Ha részletesebben is érdekli az elhízás problémája, annak okai, és az, hogy egyáltalán hogyan jutottunk el mostanra odáig, hogy a világnépesség jelentős része túlsúlyos, vagy egyenesen kórosan elhízott, Makro című periodikánk harmadik számát éppen ennek a témának szenteltük. (Via Vice)